NB I

Eltemették Grosics Gyulát

Hétfőn vettek végső búcsút az Aranycsapat legendás kapusától, aki június 13-án, 88 évesen hunyt el.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A fővárosi Szent István-bazilikában megtartott búcsúztatáson egy szál virággal rótta le kegyeletét – többek között – Orbán Viktor miniszterelnök.

A búcsúztatáson beszédet mondott Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egyetlen még élő tagja, a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Berzi Sándor alelnök, a Magyar Olimpiai Bizottság nevében pedig Borkai Zsolt elnök, valamint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.

„A Földön egy csillaggal kevesebb, az égben eggyel több” – méltatta jó barátját Buzánszky Jenő, aki kiemelte, a hálóőr egész életét a futballnak szentelte.

Borkai Zsolt a többi közt Grosics Gyula emberszeretetét emelte ki, és azt, hogy „életre szóló élményeket kaptunk tőle”, a kapus példát mutatott a mai fiataloknak. A MOB vezetője egyúttal tolmácsolta Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke neki címzett levelét, amelyben a német sportdiplomata részvétnyilvánításában minden idők egyik legnagyobb kapusának nevezte Grosicsot.

„A hétköznapokon is bajnok maradt” – jelentette ki Balog Zoltán, aki úgy fogalmazott: „Eddig ő szolgálta a hazát, most rajtunk a sor, hogy méltóképpen megőrizzük a nevét”.

A ceremónia zárásaként Kiss-Rigó László megyés püspök vezette a temetési szertartást, amely után szűk családi körben, a Szent István-bazilika altemplomában helyezték végső nyugalomra Grosics Gyulát.

A Fekete Párducnak becézett kapus emlékének tisztelegve déltől több százan rótták le kegyeletüket a koporsónál, a bazilika előtt az érdeklődők óriáskivetítőn is nyomon követhették a szertartást. Több volt válogatott futballista, politikus és közéleti személyiség vett végső búcsút Grosicstól, így többek között Göröcs János, Nyilasi Tibor, Mészöly Kálmán, Simicskó István sportért felelős államtitkár, illetve Demjén Ferenc énekes.

A temetési szertartását Kiss-Rigó László megyés püspök végezte, majd Grosics Gyulát szűk családi körben helyezik végső nyugalomra az altemplomban.

Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar válogatott kapuját 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett.

Grosics Gyula emlékére kedden gyászmisét tartanak a Szent István-bazilikában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik