NB I

Sérülten is vállalható a játék

A súlyos térdsérülésből felépülő Horváth Tamás szerint C. Ronaldo játszani fog, hiszen világbajnokság csak négyévente van.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Február végén újabb operáción esett át a korábbi sérüléséből éppen csak felépülő Horváth Tamás. A kaposvári játékos a térdműtét miatt a korábbi egyéves kihagyást újabb fél évvel volt kénytelen megtoldani.

A Rangadó.hu megkeresésére azonban immáron jó hírekkel szolgált, hiszen a futást is elkezdte, és úgy tűnik, ősszel ott lehet az NB II-ben induló Rákócziban.

– Már nagyon jól van a térdem, két hete a futást is elkezdtem – mondta Horváth Tamás. – Gyógytornára kevesebbet járok, folyamatosan erősítek. Valószínűleg augusztustól teljes munkát végezhetek a csapattal, és szeptember környékén a pályára is visszatérhetek.

A hosszú időt kihagyó középpályást a világbajnokságról is faggattuk. Elmondta, Brazíliának szurkol, de szerinte egy meglepetéscsapat is gondot okoz majd a mezőnynek.

– Természetesen követem a vébét, Brazília a kedvencem, főleg Neymar miatt, bár már régóta ennek a válogatottnak szurkolok. Remélem, jól szerepel majd az együttes, de úgy hiszem, egy meglepetéscsapat is gondot okozhat az ellenfeleknek ezen a tornán – remélem, ez a csapat Chile lesz. A nyitómérkőzést is követtem, örültem a brazilok győzelmének, illetve Neymar két góljának, de a tizenegyes szerintem sem volt jogos.

A brazíliai torna előtt a portugálok sztárja, Cristiano Ronaldo is a térdével bajlódott, és úgy tűnik, továbbra is veszélyben van a játéka. A szintén térdsérülés után lábadozó Horváth Tamás azonban úgy véli, ha nem komoly a baj, akkor érdemes vállalni a fájdalmat.

– Vébé csak négyévente van, így ha nincs nagy baj, akkor szerintem sérülten is lehet játszani. Amennyiben nem befolyásolja a későbbi klubszereplését ez a sérülés, vagy maximum csak egy-két hetet kell kihagynia a torna után, de ennél komolyabb következménye nem lesz, akkor sérülten is vállalható a játék.

Olvasói sztorik