NB I

Kovács Zoltán: Újpest vagy MLSZ?

Nem árul el konkrétumokat további sorsáról a Diósgyőr távozó sportigazgatója, csak az tűnik biztosnak, hogy visszatér a fővárosba.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Június elsején jelentették be, hogy egy év elteltével távozik a DVTK sportigazgatója, Kovács Zoltán. A klubvezető a hónap közepéig még ellátja feladatát, de közben már fokozatosan átadja az irányítást utódjának, Árki Gábornak. Hogy a korábbi válogatott csatár hol folytatja, egyelőre kérdéses, bár ő már minden bizonnyal tudja, csak nem mondja. A SportKlub televízió Dodzsem című műsorában elhangzott, hogy egykori klubja, az Újpest FC, vagy pedig az MLSZ a két lehetőség.

Ami a diósgyőri játékoskeret megerősítését illeti, konkrét nevekkel még nem szolgált Kovács Zoltán, arra viszont válaszolt, hogy miért döntött a távozás mellett.

– Az embernek folyamatosan vannak vágyai, céljai a munkában, és nem érzem biztosítottnak, hogy meg tudom valósítani, amit elkezdtünk, bár lehet, hogy nem így lenne, és nem jó érzem. Erről többet nem szeretnék mondani, mert nagyon szurkolok a Tomiszlav Szivics vezette stábnak, illetve a csapatnak, amely felépítéséhez van közöm – mondta Kovács Zoltán.

Ami a kiváltó okot illeti, úgy hírlik, hogy a sportigazgató munkakapcsolata jelentősen megromlott Szabó Tamás ügyvezetővel, ezért hagyta el a klubot. A jövőjével kapcsolatos kérdésre egyelőre nem válaszol, mert véleménye szerint ez jelenleg nem lenne tisztességes.

– Még nem tudom. Vannak lehetőségeim, de nem szeretnék még ennyire előreszaladni. Azért sem, mert tizenhatodikáig a diósgyőrieknek dolgozom, és addig ez nem lenne tisztességes részemről, hiszen a szerződésem még nincs felbontva, és ott dolgozom nap mint nap. Vannak még eldöntendő dolgok, amiket magamban el kell döntenem.

Kovács Zoltán kijelentette: egyáltalán nem igaz, téves információ, hogy eldöntött tény lenne az újpesti visszatérése, ahogyan az MLSZ-ben való szerepvállalása sem, ugyanakkor mindkét lehetőséget megtisztelőnek tartja.

Olvasói sztorik