NB I

Nincs realitása a bennmaradásnak

Farkas I Balázs szerint Véber György kihozta a maximumot a Mezőkövesdből, de tavasszal pechszériába került a csapat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Farkas I Balázs befejezte a profi labdarúgást. A Videoton bajnokcsapatának kapitánya, akit a közelmúltban elküldtek Mezőkövesdről, a csakfoci.hu oldalon olvasható interjúban elmondta: már nem érzi, hogy ezen a szinten szükség lenne rá, az alacsonyabb osztály viszont nem motiválja. Az élvonal 29. fordulójában a kiesőhelyen álló Mezőkövesd az utolsó utáni lehetőségbe próbál kapaszkodni, de ehhez hazai pályán le kell győzni a Videotont.

A Rangadó.hu megkeresésére elmondta: nem sok esélyt lát arra, hogy a borsodiak legyőzzék a Videotont, bár a rossz időjárási körülmények áthúzhatják a székesfehérvári csapat számításait.

– Mit vár a Mezőkövesd–Videoton meccstől?
– Úgy gondolom, hogy igazi tétje már csak a Vidi számára lesz a mérkőzésen – kezdte Farkas I Balázs. – Az előjelek azt mutatják, hogy székesfehérvári győzelem fog születni. Ami esetleg átrendezheti az erőviszonyokat, hogy a nagy esőzés után talán a pálya nem lesz megfelelő minőségű. Ahhoz, hogy a Videoton odaérjen a dobogóra, be kell húznia a mérkőzést.

– Ezek szerint nem hisz a Mezőkövesd bennmaradásában?
– A vonalat még nem húzták, a remény hal meg utoljára. Ennek ellenére már az is megeshet, hogy a csapat pénteken búcsúzni kényszerül az első osztályból, ha a Puskás Akadémia legyőzi a Debrecent, bár szerintem nem fogja. Szerintem lesz még tétje a vasárnapi meccsnek. A Mezőkövesdnek van esélye pontot szerezni, de a három pontra nincs reális esélye.

– Vermes Krisztiánt, Rajczi Péter és önt is felmentették Mezőkövesden. Ennek mi értelme volt egy hónappal a bajnokság vége előtt?
– Aki jártas a magyar labdarúgásban, az szerintem a későbbi történések függvényében megérti a dolgot. Minket felmentettek egy keddi napon, majd a rákövetkező hétfőn az edző munkáját is megköszönték. Érett ez a dolog. Véber György vállalta, hogy csinálja tovább a munkát, de a vezetők egy hét múlva őt is elküldték.

– Milyen edző Véber György?
– Szerintem ő rengeteget kihozott a mezőkövesdi történetből. Amikor NB II-es volt a csapat és odaszerződtem, még nem olyan állapotok voltak, mint most. Gondolok itt a stadionra, vagy a szép öltözőre. Volt hét pont hátrányunk a másodosztályban, de sikerült feljuttatni a csapatot. Az NB I-ben a tavasz végéig nem is volt kiesési gondja az együttesnek. A legrosszabbkor kerültünk a kiesőhelyre. Úgy gondolom, Véber Györgyöt is felőrölte és megviselte ez a tavasz. Biztos, hogy lesz még lehetősége bizonyítani egy nagyobb kvalitásokkal rendelkező csapat élén, és nagyobb célokért fog küzdeni.

– A Paks támadója, Simon Attila azt mondta, az volt számukra a fordulópont, amikor Mezőkövesden kétgólos hátrányból visszajöttek a meccsbe. A Mezőkövesdnek mi volt a negatív fordulópont?
– Jó kérdés. Először is nézzük meg, hogy ki a kieső a Kaposváron kívül? Szerintem az MTK nem kieső csapat. A Paks a játékosállománya, a vezetősége, a szakmai stábja alapján szintén nem az. Akkor ki a kieső csapat? A táblázat szerint a Mezőkövesd. Elég csak megnézni a Paks elleni meccset. Rengeteg ilyen volt. Ezért is mondtam, hogy Véber Györgyöt felőrölte a tavasz, pedig száz százalékot kihozott a csapatból. Nagyon sok ilyen meccsünk volt. Pápán vezettünk, volt három ajtó-ablak ziccerünk, Balajti nem talál be az üres kapuba, majd a kilencvennegyedik percben egyenlít az ellenfél. A Paks ellen két góllal vezettünk, és abszolút miénk volt a meccs. A végén majdnem kikaptunk. Nagyon sok olyan mérkőzés volt, ahol gólt kaptunk a nyolcvanötödik és a kilencvenedik perc között. Tavasszal rossz passzba került a csapat, és még a Honvéd elleni győzelemmel sem tudtunk átlendülni a holtponton.

– A Videoton bajnokcsapatának a kapitánya volt. Utána megfordult a Vasasban, Kecskeméten, Mezőkövesden, de nem tudta megismételni a korábbi teljesítményét. Miért?
– Én ezt nem így látom. Ha szakmailag nézzük a dolgot, akkor nekem a Videoton után abba kellett volna hagynom a futballt. Tudtam, hogy utána bárhová megyek, teljesen más miliővel fogok találkozni, de hát az ember ennél jobban szeret futballozni. Én ezt vállaltam. Voltak jobb és rosszabb periódusok is. Voltak olyan körülmények – gondolok itt elsősorban a Vasasra –, amikor a játékosok mindent megtettek a bennmaradásért, míg a vezetők mindent megtettek, hogy kiessen a csapat. Az edzői stábbal karöltve szélmalomharcot folytattunk. A mezőkövesdi kalandnak is voltak pozitív részei, bár a sérülésem miatt tavasszal nem nagyon tudtam játszani. A lelkiismeretem tiszta, mindig százszázalékosan dolgoztam, de vannak helyek, ahol a magyar valósággal találkozik az ember, és ott nehezebb is alkotni.

– Farkas I Balázs kapcsán mindenkinek a Videoton csapatkapitánya, vagy az Újpest középpályása ugrik be. Melyik volt a legjobb csapat, amelyikben játszott?
– A kétezer-négy–kétezer-ötös Újpest, amit dr. Mezey György épített fel, majd Mészöly Géza learatta a babérokat tavasszal – amikor az utolsó fordulóban buktuk el a bajnoki címet. Az egy nagyon jó csapat volt. De mivel csak második helyen végeztünk, és nem nyertünk semmit, így sikertelenek voltunk. A sport arról szól, hogy hány trófeát tudsz begyűjteni. Ebből a szempontból a Videotonnál töltött hat évem sokkal jobb, hiszen egy visszafogottabb kerettel rögtön Magyar Kupát tudtunk nyerni kétezer-hatban. Majd jött a bajnokcsapat, amit két év alatt felépítettünk. Az a gárda szakmai és tulajdonosi vonalon is a nyugalom szigete volt, és minden adva volt ahhoz, hogy további sikereket érjen el.

– Hogy tervezi a jövőjét?
– Számomra a profi labdarúgás véget ért. Be kell látni, hogy eljött az idő, amikor már nem kellek azokba a csapatokba, ahol szívesen játszanék. Az NB II viszont nem motivál, ezért az életemnek ezt a szakaszát lezártam.

– Sokan elmennek Ausztriába levezetni. Ez sem érdekli?
– Csak a profi labdarúgást hagytam abba. Ettől nem lehet egyik pillanatról a másikra elszakadni, és nem is szabad. A foci ugyanúgy megmarad az életemben, mint aktív sport, csak magyar profi szinten befejeződött.

Olvasói sztorik