NB I

Jöhet egy tégla, vagy a villamos…

Herédi Attila nem hisz az újpestiek tartalékolásában, szerinte mindig a legjobb csapatnak kell pályára lépnie.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Több mint kétszáz bajnoki mérkőzésen lépett pályára az Újpest színeiben a korábbi válogatott védő, Herédi Attila. Az 1987-ben az év labdarúgójának választott játékos manapság a Vác U21-es csapatának edzője, előzőleg pedig a Jászapátit, a Nyíregyházát, illetve a Tatabányát és az Újpestet irányította. Az 55 éves szakember, a Rangadó.hu szakértője a minap a Dino Sporthíradó című műsor vendége volt, ahol arról beszélt, szerinte a tulajdonosok azt hiszik, ha pénzt adnak, akkor elvárhatják ugyanazt, mint egy gépírónőtől.

– Ha megkeresték volna a Mezőkövesdről, meghallgatta volna az ajánlatukat?
– Nemcsak Véber György és Szlezák Zoltán miatt nem, hiszen teljesen inkorrekt lépés volt ez egy olyan edzővel szemben, aki történelmet írt Mezőkövesden, aki feljuttatta az NB I-be azt a csapatot. Úgy gondolom, butaság nagyobb célokat kitűzni a csapat elé. Feljutottak az élvonalba, most három mérkőzéssel a vége előtt nem lehet csodát tenni. Ilyen körülmények között nem kellett volna megválni Gyuriéktól. Tisztelni kellett volna az eredményt, amit letettek az asztalra, és azt mondani, hogy befejezzük ezt a bajnokságot, az NB II-t meg majd valaki mással kezdjük. Ha dobáljuk az edzőket, nincs meg a hosszú távú szakmai elképzelés, és a játékos is azt látja, hogy jönnek-mennek az edzők, akkor soha nem lesz ott futball. Úgy gondolom, ez nem volt korrekt lépés Véber Györgyék felé – magyarázta Herédi Attila.

– Az Újpestből többen is hangoztatják, hogy meg akarják nyerni a Magyar Kupát, és erre feltették a bajnokságot is…
– Szerintem ilyen nincsen. Ha egy játékos kimegy a pályára, akkor minden meccset meg akar nyerni. Ha az MTK elleni null-négyes meccsen az U21-es játékosokat küldi pályára az edző, akkor azt mondom, hogy igen, nyíltan letette a voksát amellett, hogy megnyerjék a kupát.

– Szakmailag ez mennyire komoly kihívás csak egy nagy meccsre felkészíteni a csapatot? A Bayern München is csak a BL-re tartalékolt, mégis kiesett…
– Ez olyan, mint tizenkilencre lapot húzni, nagyon kétélű fegyver. Játékosként és edzőként is annak a híve vagyok, hogy a mérkőzésnél nincs jobb felkészülés. Ha meccseket játszhat egy játékos, akkor miért ne játsszon? Persze, benne van a sérülésveszély, de a fejére is eshet a tégla, vagy elütheti a villamos. Edzésen is ugyanúgy megsérülhet, szóval ezt butaságnak tartom, és ebben nem hiszek. Úgy gondolom, hogy mindig a legjobb csapatnak kell pályára lépnie. Ezzel kell megtisztelni a közönséget is. Ha belenyúlunk a csapatba, az nem biztos, hogy jót tesz.

– Három forduló van hátra, a két kieső szinte eldőlt, de ki lesz a bajnok?

– Ha a kiesőkről beszélek, akkor azt mondom, hogy a Mezőkövesd a szimpatikus kieső. Kaposváron másik utat választottak, Prukner László ott szintén történelmet írt, és egy komoly szakmai munkát végzett. Félreállították, és megpróbáltak sok légióssal, és idegen edzővel bennmaradni, de ez nem sikerülhetett. A Mezőkövesd valószínűsíthető kiesése pedig szerintem nem a csoda kategória, tehát ez benne volt a pakliban, de még három-négy csapatról ezt elmondhatnám. A Paks meglepetés lett volna a kiesők között. Pakson minden feltétel adott ahhoz, hogy komoly szintű futballt tudjanak csinálni. Ehhez képest sokáig játszottak a tűzzel. A Mezőkövesd a feljutóból kieső lett, de úgy gondolom, hogy egy ilyen szintű kis csapatnál ez nem lehet katasztrófa, és szinte törvényszerű. Ott szoktak hibázni a tulajdonosok általában, hogy azt hiszik, ha pénzt adnak, akkor elvárhatják ugyanazt, mint egy gépírónőtől, hogy gépelje le a levelet. A futball nem így van, sokkal összetettebb játék. Ha ilyen egyszerű lenne, akkor a nagyon gazdag csapatok mindig az élen végeznének, a Videotontól például senki nem venné el a bajnoki címet. Az aranyéremre visszatérve nekem nagyon szimpatikus a debreceni közeg, és inkább az ő bajnoki címüket várom.

– Debrecenben új stadion is épült, amelyet az Újpest ellen avatnak. Áldozati bárányok lesznek a lilák?
– Ha a DVSC ugyanazt a kreatív, ötletes futballt játssza, és elkapja a fonalat tizenkétezer néző előtt, akkor az Újpest beleszaladhat a késbe. A Debrecen nyilvánvalóan ki akarja szolgálni a közönségét, és szépen akar bemutatkozni az új stadionban. Kíváncsi vagyok erre a létesítményre, majd valamikor el is fogok utazni. Voltam az új felcsúti arénában is a Puskás Akadémia – Győri ETO meccsen. Gyönyörű ékszerdoboz, de sajnos minden körülmény még nincs a helyén. A stadion készen van, de a környék, például a parkoló még nincs úgy kiépítve, ahogy kell. Ez most még kicsit kaotikus, de szépen fokozatosan biztos minden a helyére kerül.

– Újpesten földindulásnak kell történnie, hogy valami változzon?
– A tulajdonos fejében kellene valamilyen földindulás, hogy eldöntse, mit akar. Sok helyen hallani, hogy nem tudják, mi a tulajdonos célja. Újpest-érzelmű emberként azt látom, hogy ebben a klubban csak a volt újpestiek nem kívánatosak, és szégyenszemre a fiatal tehetséges külföldieknek ugródeszka az a klub.

– Azt sem lehet mondani, hogy nagyon jó külföldieket hoztak ide a magyar fiatalok helyére…
– A tulajdonosok ugye több klubot tartanak kézben, és játéklehetőséget nyújtanak az Újpestnél, és ez a klubra nézve szégyenletes, hogy ezt megtehetik.

Olvasói sztorik