NB I

„Már csak a becsületünkért harcolunk”

Nagy Gergő szerint Kispesten megtört valami a mezőkövesdi vereség után, de bízik a rossz sorozat lezárásában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal 25. fordulójában a Bp. Honvéd hazai pályán 2-0-ra kikapott a Ferencvárostól. A kispestiek remekül kezdték a tavaszi szezont, de legutóbbi négy mérkőzésükön vereséget szenvedtek. Vasárnap annak a Pécsnek a vendégei lesznek, amely az utóbbi időben inkább a védekezésre fekteti a hangsúlyt. A remek kontrajátékáról híres Honvédnak ez nem a legjobb előjel.

A Rangadó.hu megkeresésére a kispestiek fiatal játékosa, Nagy Gergő elmondta, hogy vesztettek az önbizalmukból a mezőkövesdi vereség után.

– A Ferencváros ellen is vereséget szenvedtek. Milyen volt a mérkőzés?
– Az első félidőben enerváltan játszottunk, és nagyon behúzódtunk. A Fradi megérdemelte a győzelmet, annak ellenére is, hogy az első találata lesről született. Mélyponton van most a csapat – kezdte Nagy Gergő.

– Csak az első gól? A büntető is elég véleményesnek tűnt…
– Vitatható volt, de lehet, hogy más pályán is befújták volna. Úgy fogalmaznék, hogy könnyen megadott tizenegyes volt.

– A tavaszi szezont remekül kezdték, de most zsinórban négy meccset vesztettek. Mi történt a Honvéddal?
– Remekül kezdtük a tavaszt, és nagy álmaink voltak. A mezőkövesdi vereséggel megtört valami, utána egyre lejjebb zuhant a csapat. Vesztettünk az koncentrációnkból és az önbizalmunkból is, és sorra jöttek a vereségek.

– Az öltözőben milyen most a hangulat?
– Senki nem bántja a másikat. Próbálunk előrefelé nézni, viszont azt mindenki tudja, hogy a kitűzött célunk – hogy a dobogón végezzünk – már elúszott. Már csak a becsületünkért harcolunk.

– A mélypontról egy győzelemmel ki lehetne lábalni?
– Mindenképpen szeretnénk most már győzni, mert szépen akarjuk befejezni a bajnokságot. Most kisebb gödörben vagyunk, de meggyőződésem szerint egy sikerrel elkezdhetnénk kikecmeregni belőle.

– Marco Rossi próbálja fűteni a társaságot?
– Elemezi az elkövetett hibákat, és sulykolja a játékosokba, hogy csakis előre nézzünk és a következő meccsel foglalkozzunk.

– Ebben a szezonban már sokkal előrébb nem kerülhet a Honvéd, és a kiesés sem fenyegeti. Nem rossz tét nélkül futballozni?
– Nyilván rossz, mert a dobogóért szerettünk volna harcolni. Viszont van egy csodálatos szurkolótáborunk, amely a Fradi elleni mérkőzésen is kitett magáért. Nekik mindenképpen szeretnénk megfelelni.

– Vasárnap a szintén bukdácsoló Pécs otthonában lépnek pályára. Milyen mérkőzést vár?
– Úgy tudom, hogy a Pécs nincs jó helyzetben. Szerintem mindkét csapat a győzelemre fog törekedni. Remélem, sikerül végre megtörnünk ezt a rossz sorozatot, és tudunk majd gólokat is szerezni, mert az elmúlt négy mérkőzésen csak egyet lőttünk. Jó lenne, ha végre a szerencse is mellénk állna.

– A pécsiek támadójátékát sokan dicsérték, de mostanában inkább csak védekeznek. Ez mennyiben nehezítheti a Honvéd sikeres kontrajátékát?
– Eddig a fő erényünk az volt, hogy jól kontrázunk a támadó ellenfelekkel szemben. Tény, hogy meggyűlt a bajunk az olyan csapatok ellen, aki szintén kontrákra rendezkedtek meg. Valamiért nem feküdt, ha nekünk kellett dominálnunk. Ha a mérkőzés elején sikerülne gólt szereznünk, akkor a Pécs is kinyílna, és meglehetne a győzelem.

Olvasói sztorik