NB I

Ketten is hosszabbítottak

Az újpesti Litauszki Róbert és az MTK-s Bese Barnabás is új szerződést írt alá.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A pénteki edzés után meghosszabbította szerződését az Újpest FC saját nevelésű védője, Litauszki Róbert. A 24 éves játékos kettő plusz két évre érvényes kontraktust kötött. A korábban az utánpótlás-válogatottaknál is számításba vett hátvéd 2011 májusában mutatkozott be az NB I-ben, összesen 35 élvonalbeli mérkőzésen eddig két gólt szerzett.

– Örülök, hogy a végére értünk a megbeszéléseknek, mert végig az volt a célom, hogy Újpesten maradjak. Több mint tíz éve játszom lila-fehérben, szeretek itt lenni. Bízom benne, hogy a csapat sikeresebben szerepel majd a jövőben és olyan játékot mutat be, amellyel a szurkolók is elégedettek lehetnek – mondta klubja honlapján Litauszki.

Az MTK-nál Bese Barnabás hosszabbított szerződést, a támadó 2017-ig írt alá. 2012-ben egy másodosztályú mérkőzésen mutatkozott be az első csapatban, eddig kétszer volt eredményes az élvonalban.

– Az újabb időszakban az a célom, hogy stabil kezdőjátékossá váljak. Azon fogok dolgozni, hogy a játékommal segítsem az MTK-t. Természetesen szeretnék minél eredményesebb lenni, hiszen egy támadójátékost elsősorban a góljai alapján ítélnek meg. Bízom benne, hogy nem fogok csalódást okozni – mondta klubja honlapján Bese Barnabás.

Olvasói sztorik