NB I

Nem az alkohol miatt…

Törőcsik András pártfogója szerint az egykori legendás játékos megváltozott, néha agresszívan viselkedik.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Polonkai Zoltán szerint nem az alkohol okozta Törőcsik András koponyasérülését. Az Újpest egykori legendás labdarúgója hétfőn olyan súlyosan beütötte a fejét, hogy kórházba kellett szállítani. A Merényi Kórházban agyműtéten esett át, azóta az intenzív osztályon fekszik kómában. Olyan szerencsétlenül esett el, hogy az arcán is súlyos sérülések keletkeztek.

Közeli barátja, támogatója a SportKlub televízió csütörtök esti, Dodzsem című műsorában elmondta, a két évvel ezelőtti agyműtétje teljesen jól sikerült, mégis megváltozott, agresszívvá vált.

– Egy vérömlenyt távolítottak el az agyából, és most mélyaltatásban van, de pénteken vagy szombaton megpróbálják felébreszteni. Azt gondolom, hogy jó kezekben van, és mindent elkövetnek a teljes gyógyulásáért – mondta Polonkai Zoltán.

– Milyen állapotban van? Mik az esélyei?
– Ezt nem tudom megítélni, nem vagyok szakember. Csak annyit tudok, hogy beütötte a fejét. Az interneten megjelent, hogy névnapi rendezvényen volt, és innen továbbgondolja mindenki, hogy biztosan nem vizet ivott… Az is lehet, hogy igen, vizet ivott, az is, hogy alkoholt, nem tudom. Három éve volt egy balesete, kora reggel elesett, amikor az anyukája felmosott, elvesztette az eszméletét, és utána volt egy agyműtétje. Szerintem most annak is a végére fognak járni, miért van az, hogy egyik pillanatról a másikra elesik.

– Nem az ivás miatt esik el?
– Egészen biztosan nem. A két évvel ezelőtti agyműtétje teljesen jól sikerült, de a családtagok, és mi, akik közel állunk hozzá, észrevettük, hogy megváltozott. Soha nem volt agresszív, és most sem ez a jellemző, de vannak olyan pillanatai, hogy nem úgy válaszol, mint régen. Aki jól ismeri, tudja, hogy azóta valami történt. Reméljük, megtalálják ennek az okait.

– Van valaki mellette, akik segítenek neki? Hogyan él?
– A nővére szinte mindig mellette van, ha ideje engedi. Vele napi kapcsolatban vagyok, ha nem történik semmi, akkor is. Illetve a baráti kör, Martos Győzőtől kezdve vagyunk néhányan, akik segítjük. Milyen a sors, úgy volt, hogy Fekete László temetésére együtt megyünk, hétfőn még szólt, hogy ne a lakására menjek, hanem az újpesti piacon találkozzunk. Nem volt ott, és sokan úgy voltak vele, hogy mégsem jön, mert elfelejtette, de én éreztem, hogy komoly bajnak kellett történnie, és sajnos igazolódott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik