NB I

Nem a ruha teszi…

Előfordult, hogy a szurkolói boltból kellett felszerelést vinni a játékosnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kissé érdekesre sikerült néhány együttesnél a mezválasztás az OTP Bank Liga legutóbbi fordulóiban. A 18. körben rendezett Fradi–Győr találkozón a Ferencváros teljes csapatának mezt kellett váltania, de a legutóbbi hétvégén, a Debrecen–Haladás mérkőzésen is láthattunk érdekességet.

Utóbbi meccsen Rózsa Dániel, a vendégkapus mezének színe is csak árnyalatokkal ütött el csapattársai „ruházatától”, ami főként még a délutáni napsütésben téveszthette meg a nézők szemét. A félidőben aztán meg is történt a mezcsere, és a második játékrészben már bordó felsőben állta a lövéseket a szombathelyi játékos.

A Rangadó.hu legújabb összeállításában az elmúlt évek egy-egy emlékezetesebb mezmizériáját idézzük fel. Láthatjuk, sokszor bizony komoly fejtörést okozhat a labdarúgók öltözéke.

Ahogy már a bevezetőben is említettük, a tavaszi nyitófordulóban a Ferencváros–Győr összecsapást szakította meg kellemetlen közjáték. A kezdés után a játékvezető észrevette azt, ami már a bemelegítésnél is sokaknak szemet szúrt: a két csapat öltözete nagyon hasonlít egymásra, s ez nagyon zavaró játékosok és a nézők számára egyaránt. A szünetben így mezt cserélt a Ferencváros, majd folytatódhatott a játék. Bár a szabály szerint a mindenkori vendégnek kell átöltöznie ilyen esetben, de a győrieknél nem volt tartalékgarnitúra. A hazaiaknál sem, ezért valakinek gyorsan el kellett mennie érte a Puskás-stadionból a Népligetbe, majd vissza.

Jelzőtrikóban az edző

Igaz, nem mezről van szó, de a szezon elején is az öltözékkel volt gondja a játékvezetőnek a Videoton–Paks összecsapáson. No, nem a pályán lévő játékosokkal volt a baj, hanem a Paks akkori trénere, Horváth Ferenc öltözete nem felelt meg a bíró ízlésének, így a mérkőzés alatt sárga jelzőtrikót kellett viselnie.

Kékben a Debrecen

2009 nyarán a Debrecen a svéd Kalmar ellen mérkőzött a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A magyar bajnok és riválisa is piros-fehér összeállításban szokott pályára lépni, így fontos volt, hogy az összecsapások előtt megegyezzenek a viselet pontos kinézetéről. Az első meccsen nem is volt gond, a debreceniek ugyanis fehérben, a svédek pirosban léptek pályára. A svédországi visszavágón viszont a házigazdák nem engedtek a piros-fehér-piros összeállításukból, így a Lokinak be kellett szereznie egy talpig kék felszerelést.

Szerencsét hozott

Ugrunk egy nagyot, 2007 augusztusáig: a ZTE 4-1-re győzte le a Diósgyőrt az NB I harmadik fordulójában. A meccs egyik hőse Tóth Norbert lett, akinek rövid szünetet kellett tartania a találkozó során: egy ütközést követően felszakadt a bőre, a meze pedig véres lett, amiben nem engedték játszani a folytatásban. Addig nem mehetett vissza a pályára, míg nem találtak neki egy új felsőt. A ZTE-nek azonban nem volt tartalékdressze, így kézzel gyártottak egy számozottat. Tóth visszamehetett, első labdaérintéséből gólpasszt adott, majd nem sokkal később ismét hibátlan átadással szolgálta ki társát.

Testvérek közt

Bobál Gergely jelenlegi együttese, a Honvéd honlapjának adott korábbi interjújában mesélte el egyik megmosolyogtató gyerekkori történetét: ikertestvérével, Dáviddal még általános iskolás korukban, a diákolimpia elődöntőjében határoztak úgy, hogy mezt és posztot cserélnek. A váltás sikere nem maradt el: testvére is lőtt két gólt azon a találkozón.

A szurkolói boltból hoztak mezt

Tavaly ősszel az Európa Ligában kellett mezt cserélnie a Swansea játékosának, Michunak, miután fejsérülést szenvedett. A vérzést nehezen tudták csillapítani, így a bíró ötször küldte el átöltözni, melynek az lett a következménye, hogy elfogytak a tartalékmezei. A szünetben aztán találtak megoldást a hiányra a leleményes hazaiak: a stáb egyik tagja elrohant a klub szurkolói boltjába, és beszerzett néhány Michu-dresszt.

Olimpiára nem mehetnek vébé-mezben

A 2008-as pekingi ötkarikás játékok sem maradt el mez-mizéria nélkül. A brazil válogatott az első fordulóban ugyanis olyan mezben lépett pályára, amelyen szerepelt a labdarúgó-szövetség öt csillaggal – ami az öt világbajnoki-címet jelöli – ellátott emblémája. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályzata azt viszont tiltja, hogy az adott sportág szövetségének címere is ott legyen az öltözéken, így a második forduló előtt garnitúrát cseréltek a brazilok.

Balotelli és a jelzőtrikó

A mérkőzések előtt előírás a megkülönböztető mez használata. Ezzel gyűlt meg Mario Balotellinek a gondja, amit Edin Dzeko is parodizált.

Olvasói sztorik