NB I

Komolyan lehet venni?

Számos utánpótlás- és felnőtt válogatott játékos hiányzott a nyolcaddöntő keddi visszavágójáról.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ezen a héten rendezték a Ligakupa nyolcaddöntőjének visszavágóit. A keddi találkozókon a legtöbb élvonalbeli csapatnak fejtörést jelentett a keret összeállítása, hiszen a játéknap egybeesett a felnőtt-, illetve az utánpótlás-válogatottak mérkőzéseivel. Csak példaként: a Haladás vezetőedzőjének, Artner Tamásnak hét labdarúgó pótlását kellett megoldania emiatt.

A legtöbb tehetség kimaradt

A fordulóra rányomta bélyegét a hivatalos FIFA-játéknap: még azok a csapatok is a szokásos kezdőjátékosokkal felállva vívták meg visszavágójukat, akik amúgy rendszeresen lehetőséget biztosítanak az NB I-es keretbe még be nem férő fiataljaiknak. Szinte csak nyomozni lehetett a pályákon az utánpótláskorú magyar labdarúgókat az élvonalbeli csapatoknál – ami éppen azért kellemetlen, mivel elsősorban az alapcsapatból kimaradó U-játékosoknak hivatott versenyeztetési lehetőséget biztosítani a sorozat, a keret többi nélkülözött tagja mellett.

Az MLSZ-nél is tudták előre, hogy U21-es és U19-es játékosok hada hiányzik majd erről a fordulóról, de állítólag nem lehetett áttenni a játéknapot egy másik időpontba.

Így FIFA-napon rendezték a visszavágókat, ami ennek köszönhetően a Ligakupa szellemiségével szinte teljesen ellentétes képet mutatott: minden együttes az alapcsapatából töltötte fel Ligakupa-keretét, még azok az alakulatok is, ahol a fiatalok többsége is készen állt volna a bevetésre. A Kaposvár–Videoton visszavágón például 19 idegenlégiós lépett pályára, de a Fradi és a Diósgyőr sem volt rest, előbbi nyolc, utóbbi hét külföldijét küldte harcba a harmadik számú hazai sorozatban.

„Hogyan vegyük komolyan?”

A Győr és a Haladás szenvedte meg leginkább a fiatalok hiányát, hiszen előbbi csapatnál öt, utóbbinál hat tehetség képviselte hazánkat az utánpótlás-válogatottakban, míg a felnőtt keretbe a Győr négy, a Haladás egy játékost adott. Mindkét oldalon az NB I-es csapat maradék tagjai vívtak harcot az aktuális ellenféllel: a szombathelyieknél nyolc, nem kevés élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgó jutott szóhoz, míg Győrben kilenc légiós egészítette ki a válogatottakba be nem férő fiatalokat.

Mondhatjuk persze, hogy ezzel talán még nőtt is a Ligakupa presztízse, hiszen a szabályoknak eleget téve minden együttes komolyan vette a küzdelmeket. Így nem serdülő játékosokkal lettek feltöltve a foghíjas keretek, hanem NB I-es szintű labdarúgók mérték össze tudásukat. Kérdés viszont, hogy azok a játékosok, akik hétről-hétre az OTP Bank Liga mezőnyében bizonyíthatnak, elég motivációt éreznek-e ahhoz, hogy egy Ligakupa-meccsen is száz százalékon pörögjenek. Főleg úgy, hogy kedden több olyan labdarúgó is szerepelt, aki 48 órával korábban még bajnokit játszott…

A helyzetről sok mindent elmond Horváth Ferenc, a bajnoki címvédő Győr edzőjének visszavágók után tett nyilatkozata:

Olvasói sztorik