NB I

Guzmics egyelőre nem távozik

Egyre valószínűbb, hogy a válogatott védő tavasszal is Szombathelyen játszik majd.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

„Guzmics Richárd ügye még nem zárult le” – mondta a Haladás hírlevelében Artner Tamás vezetőedző. A védő kisebb sérüléssel kezdte a tavaszi felkészülést, ám az elmúlt hetekben már teljes értékű munkát végzett. A középhátvéd a Zöld11-nek elmondta: minden bizonnyal Szombathelyen tölti majd a tavaszt.

– Ugyan folyamatosan érdeklődtek irántam, egyelőre olybá tűnik, hogy maradok Szombathelyen. Most csak és kizárólag a Halira koncentrálok, nagyon bízom benne, hogy sikeres tavaszt produkálunk. A jövőmmel kapcsolatban nem tudok konkrétumokkal előrukkolni, most legfontosabb a Haladás és a válogatott. Motiváltnak érzem magam, remélem, hogy mindkét fronton helyt tudok állni. Várjuk már a tavaszi rajtot, reméljük, az időjárás is kegyes lesz, és nem maradnak el a találkozók – hangsúlyozta Guzmics Richárd.

Pénteken az FC Ajka otthonában játszik felkészülési mérkőzést a Haladás, amely az alapcsapatával utazik a másodosztályú együtteshez. Artner Tamás elmondta: azokat szerepelteti elsősorban, akiket az első tavaszi fordulóban is számításba vesz a kezdőcsapatban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik