NB I

„A Haladás ideális lenne”

Hrepka Ádám elsősorban továbbra is külföld felé orientálódna, de örül a szombathelyiek érdeklődésének.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője a klub hírlevelében elmondta: bízik benne, hogy Dvorschák Gáboron és Gyürü Lászlón kívül még egy játékost igazolnak. Szerint Hrepka Ádám tökéletes megoldás lenne centerposzton.

– Régóta mondom, hogy egy klasszikus középcsatárt még kellene szerződtetnünk. Úgy tudom, Hrepka Ádámnak jelenleg nincs csapata, az egykori MTK-s támadó nagyszerűen illeszkedne a jelenlegi keretbe – vélekedett Artner Tamás.

A szombathelyiek edzője kifejezetten jó véleménnyel van Dvorschák Gáborról, mert elmondása szerint remekül kapcsolódott be a munkába, mind a meccseken, mind az edzéseken jól teljesített.

– Három belsővédőnk van, így felelőtlenség lenne nekivágni a bajnokságnak. Ráadásul Devecseri Szilárd sérült, Guzmics Richárd ügye pedig még nem zárult le. Úgy érzem, Dvorschákkal mindenképpen erősödünk – mondta Artner.

A Rangadó.hu érdeklődésére az MTK, a Vasas, a Paks és a Honvéd korábbi csatára, a legutóbb Izraelben, régebben pedig Hollandiában játszó 26 éves Hrepka Ádám elmondta, hogy szíve szerint továbbra is külföldön focizna, de az idő sürgeti, és optimális megoldás lenne számára a Haladás.

– Személyesen nem beszéltem Artner Tamással, de hallottam róla, hogy van érdeklődés a részéről. Pont most fogok találkozni a menedzsereimmel – mondta Hrepka Ádám. – Eddig vártunk, és inkább külföld felé próbálkoztunk, illetve próbálkozunk, ez az elsődleges. Azt mondják, legyek türelmes, de már nem szeretnék tovább várni, hiszen közeleg a bajnokság folytatása, és ha nem jönne össze a külföld, akkor nehéz helyzetben lennék, mert idehaza lassacskán kialakulnak a csapatok. Még nem volt semmi konkrétum a szombathelyiekkel, de lehet, hogy a Haladás ideális, optimális megoldás lenne számomra.

Olvasói sztorik