Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Prukner László, a Kaposvár korábbi vezetőedzője volt a SportKlub televízió Dodzsem című műsorának vendégek. A menesztett tréner elmondta, miért nem sikerült jobban szerepelnie a sereghajtó Rákóczival, miért veszítette el a vezetőség bizalmát, és miért kellett távoznia a kispadról.
– Mi történt a Kaposvárral? Hogy lehet, hogy tavaly még a középmezőnyben végzett a csapat, idén pedig a tabella legaljáról várja a tavaszi folytatást?
– A Kaposvár kétezer-négyben jutott fel az első osztályba, akkor már én voltam az edző, azóta folyamatosan bennmaradt a csapat. A mi kettőnk kapcsolata harminc évre datálható vissza, hiszen ezerkilencszáznyolcvannyolcban még annak a csapatnak a tagja voltam, amelyik kiesett az élvonalból. Kétezer-négy óta folyamatosan a legkisebb büdzsével rendelkeztünk, mégis folyamatosan benntartottuk a csapatot az első osztályban. Most nyáron egy kicsit megingott ez az oszlop, amin a Kaposvár állt, aminek a nyár elején hangot is adtam, de ezek a vészkiáltások mindenki füle mellett elmentek – mondta Prukner László.
– Milyen problémákat látott akkor?
– Igazából a klub társadalmi elnöke akkor lemondott, mellette olyan alapemberek mentek el, akiket nem tudtunk egyik pillanatról a másikra pótolni. Máskor is volt ilyen, hiszen a jelenlegi NB I-ben körülbelül kétcsapatnyi játékos van, aki egy-két évet az én kezem alatt dolgozott. Most is jöttek emberek, de a pénzhiány miatt a Kaposvár soha nem úgy válogatott a játékospiacon, mint más klubok. Ezeket a játékosokat most azonnal be kellett vetni. Régebben mindig volt fél évem, hiszen hosszabb távon dolgoztam ott, és mindig előre láttuk már, kik azok, akiket be tudunk építeni az NB I-be. Most ez nem történt meg, ráadásul az érkező játékosok mind a másodosztályból jöttek, és azonnal be kellett vetni őket, ráadásul a pálya tengelyében, gondolok itt a kapus, a belsővédő és a védekező középpályás posztra. Rosszul kezdtük a bajnokságot, ez tény és való, ezen nincs mit magyarázni.
– A Kaposvárnak jelenleg kilenc pontja van. Hány ponttal lehetne megúszni a kiesést?
– Nem az én feladatom már, de egyszer még az én regnálásom alatt voltunk tizenhárom ponttal az utolsó előtti helyen, de akkor egy nagyon jó tavaszt tudtunk produkálni. Kilenc győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel a Kaposvár a hetedik helyen zárta a bajnokságot, pedig akkor is temettek bennünket már.
– A gyenge kezdés után jelezte a klub vezetésének, hogy sürgősen erősítésre szorul a csapat?
– Ezt igazából már júniusban is jeleztem. Az én kapcsolatom Illés Jánossal – aki az operatív részét viszi a klubnak – nem olyan volt, hogy beszámolási kötelezettségünk van. Mi napi kapcsolatban voltunk, így mindenről tudtam, ami a klub működésével kapcsolatos, és én mindenről tájékoztattam őt. A negyedik-ötödik forduló után már voltak olyan klubon belüli és kívüli erők, akik elkezdtek pánikot kelteni és megbontani a csapatot. Onnantól kezdve nem az összefogás, hanem a széthúzás irányába indult meg a csapat.
– Önnek a Ferencvárosnál nem volt problémája a játékosokkal. Ha Kaposváron széthúzás volt, hányan álltak az ön oldalán?
– Az már alapból problémát jelent, hogy ilyenről kell beszélnünk, mert egy edzőnek a csapattal együtt kell gondolkodnia. Voltak olyan információm, hogy tesztelték a csapatot irányomban, de úgy tudom, hogy a csapat kitartott mellettem, mint ahogy én is mindig kitartottam a játékosaim mellett. Sosem kritizáltam őket nyilvánosan és ezt most sem tenném. Mindig azt tartottam, hogy egy csapat életéből minél kevesebb információ szivárogjon ki, nehogy bármi megosztáshoz vezessen. Én ehhez tartottam magam és a játékosok is, de sajnos a szezon közepétől már egyértelmű célponttá váltam, aminek teljes bizalmatlanság lett a vége. Nagyon sokan nem tudták, hogy ki kivel van.
– Mennyire érzi azt, hogy Kaposvár városának fontos, hogy legyen egy futballcsapata?
– Nagyon érdekes a dolog belső szerkezete, mert Kaposvár egy sportváros, ezt mindenki tudja. Van kosárlabda, röplabda, vízilabda és NB I-es futball, így a város talán többet is vállal, mint amit a lehetőségei megengednek, de mindenképpen a sport mellett van. Szerintem a polgármester is azt gondolta, hogy megoldjuk, mint ahogy tíz év alatt mindig megoldottuk, és én is hittem benne az elnökkel együtt, hogy a nehézségeink ellenére meg fogjuk oldani. De belekerültünk egy olyan negatív spirálba, ami után már a széthúzás nem engedte, hogy összeálljunk.
– Selymes Tibor lett az utódja Kaposváron, és úgy tűnik, mintha ő nagyobb támogatást kapna. A Rákóczi például most törökországi edzőtáborba megy. Önnek nem voltak ilyen lehetőségei.
– Én is a médiából értesültem erről, de ez már végképp nem az én tisztem. Nekem el kell engednem ezt a témát, és hagyni kell, hogy a Kaposvár, ha új lehetőségei vannak, akkor azokat fel tudja használni annak érdekében, hogy a csapat bennmaradjon. Ezt őszinte szívvel mondom, és kívánom, hogy a Kaposvár továbbra is NB I-es legyen, most már nélkülem.
– Viszont ön marad Kaposváron, hiszen ott él. Mi lesz Prukner Lászlóval?
– Egyelőre ottmaradok, hiszen ott van a házam. Nem tudom, hogy mi lesz, egyelőre munkanélküliség van, de igyekszem felállni ebből a helyzetből. Megvan az a jó tulajdonságom, hogy viszonylag gyorsan regenerálódom, és hiszek abban, hogy nem az a lényeg, kit hányszor gáncsolnak el, hanem az, hogy ki hányszor áll fel a padlóról. Én az a típusú ember vagyok, aki állva hal meg. A következő időszakot arra fogom felhasználni, hogy újraépítsem magam, tanuljak, tapasztalatokat szerezzek, és ha megszólít egy új feladat, akkor pozitívan tudjak belevágni.
– Nem bántva, de az elmúlt években a Ferencvárosnál sem sikerült végigvinni az akaratát, majd jött a zalaegerszegi kudarc és végül a Kaposvár. Nem lehet, hogy az ön elképzelései nem passzolnak, a mai magyar futballvalósághoz?
– Azt gondolom, hogy nem felejtettem el a szakmát. Azt mondják, szakmai válság van a magyar futballban, de vannak klubok, ahol komoly törekvés van, és a Fradi most már ide tartozik, de amikor én ott voltam, akkor három tulajdonos volt egy év alatt, három hónapig nem volt fizetés, és szerintem nem volt veretes kerete a csapatnak, de mégis sikerült a harmadik helyen végeznünk a bajnokságban, és hosszú évek után sikerült kijutnunk a nemzetközi porondra. Szerintem a vezetésnek sem volt meg az a türelme, amihez szükség lett volna egy új csapat építéséhez. Át kellett alakítani a keretet, mert nem volt annyi pénz. El kellett küldeni játékosokat, akik a harmadik helyet kiharcolták, és igazolni sem tudtunk, mert csak három hetünk volt. A ZTE negyedik lett a bajnokságban, amikor én a Fradival harmadik lettem, és nem hittem el, hogy nem lehet megoldani a feladatot, de olyan belső problémákkal találkoztam, amelyeket a mai napig sem oldottak meg Zalaegerszegen. Nem akarom mosdatni magam, így alakult. Amit csak a saját orromra tudok felkenni, az, hogy túl sok kompromisszumot kötöttem mindkét helyen, Kaposváron és Zalaegerszegen is. Ha idejön egy külföldi edző, akkor az megmondja, hogy így és így kell csinálni, nekünk ezt nem lehet.
– Miért van az, hogy egy külföldi edzőnek jobban hisznek?
– Nem tudom, ezt talán a klubvezetőktől kéne megkérdezni. Én hiszem, hogy Magyarországon is van szellemi kapacitás, de a magyar futball, vagy a mi szakmai respektünk nem engedi meg, hogy mi is ugyanolyan lehetőségeket kapjunk. Nem akarok senkit sem kritizálni, de szerintem a mostani helyzet sem jó, amikor válogatott játékosok kritizálják úgy a szakmát, hogy nagyon sokat nem is voltak itthon. Szerintem az nagyon nem jó irány, mert így a szakmának a respektje csökken és ez már az utánpótlásban is megjelenik, mert lassan már a szülők is úgy érzik, hogy mindenbe beleszólhatnak, nem beszélve a profi futballról. Én hiszem, hogy van Magyarországon olyan szellemi kapacitás, ami előreviheti a futballt, és remélem, hogy el fogunk jutni olyan szintre, hogy egy magyar edző is megkapja azt a feltétel rendszert, amit egy külföldi.
