NB I

„Nem vagyok elégedett”

Rezes Lászlót érdekli a nyíregyházi kölcsönjáték, így az első- és a másodosztályban is bajnok lehetne.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A NB I-ben listavezető DVSC-TEVA keretében nem várható nagy mozgás a téli szünetben. A mondás úgy tartja, hogy győztes csapaton ne változtass, így érthető, hogy Kondás Elemér vezetőedző a felkészülési időszakban csak finomhangolást végez az együttesén.

Egy-két távozó azonban akadhat. Köztük lehet a debreceni születésű, saját nevelésű szélső középpályás, Rezes László is, akit a hírek szerint az NB II listavezetője, a Nyíregyháza venne kölcsön. A Rangadó.hu megkeresésére a Loki játékosa elmondta, érdekli a nyíregyházi lehetőség, mert szeretne rendszeresen pályára lépni.

– Van egy nyíregyházi lehetőség, beszéltem is Szima Gáborral ezzel kapcsolatban, de konkrétumot még nem tudok mondani. Most csinálom az egyéni edzésprogramot, és hétfőn kezdődik a felkészülés a csapattal – kezdte Rezes László, aki eddig háromszor volt bajnok a Lokival.

A 26 éves futballista ősszel kevés lehetőséget kapott Kondás Elemértől (csupán két bajnoki, két kupa- és két Ligakupa-meccsen játszhatott), kölcsönjátékosként viszont ismét alapember lehetne. A helyzet amúgy sem ismeretlen a balszélsőnek, 2007-ben Kecskeméten, 2011-ben pedig a Vasasban futballozott fél évet.

– Az őszi teljesítményemmel nem vagyok elégedett, mert csak két bajnoki meccset sikerült játszanom, bár kisebb-nagyobb sérülések is hátráltattak, de több játéklehetőség is kellett volna. Érdekel a nyíregyházi lehetőség, mert jó lenne rendszeresen pályára lépni, de még semmi dőlt el.

A Debrecen 2004 és 2012 között hatszor szerezte meg az aranyérmet az NB I-ben, és jó úton jár a hetedik bajnoki cím felé vezető úton is.

– Mindent elárul, hogy a csapat az első helyről várja a tavaszi folytatást. Nagyon jól zárta a félévet a gárda. Mindent meg kell tenni, hogy ez a jó teljesítmény tavasszal is folytatódjon – zárta a beszélgetést Rezes László.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.