NB I

Thomas Doll támadófocira készül

A német edző megtartotta első sajtótájékoztatóját a Fradi edzőjeként; Gerson távozik.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hétfőn találkozott a játékosokkal és szerdán tartja első edzését a Ferencváros labdarúgócsapatának Thomas Doll vezetőedző, aki 2015. június 30-ig szóló szerződést kötött a fővárosi klubbal.

A december 18-án kinevezett német szakember keddi bemutatkozó sajtótájékoztatóján első feladatának a csapat feltérképezését, a játékosok megismerését nevezte, a mostani bajnoki szezonra vonatkozó célként pedig a nemzetközi kupaszereplés kivívását jelölte meg. Mint mondta, az OTP Bank Liga hátralévő 13 fordulójában még 39 pontot lehet szerezni, s az FTC-nek ebből minél többet be kell begyűjtenie ahhoz, hogy megfeleljen az elvárásoknak.

A 47 éves Doll – aki a december elsején menesztett holland Ricardo Moniz helyét vette át a tabellán ötödik helyen álló fővárosi együttesnél – kiemelte, hogy a támadófutball híve, ezért mindenképpen ilyen játék kialakítására törekszik az FTC-nél is. Jelezte, kinevezése óta rengeteg felvételt nézett meg új együtteséről. A hiányosságok között elsősorban a védelem bizonytalanságát említette, a 26 kapott gólt nagyon soknak tartja, ezen a területen mindenképpen előrelépést vár.

A játékosállományra térve megemlítette, hogy a brazil Gersonnal szerződést bontott a klub, Akeem Adams halálával pedig gyengült a védelem. Ugyanakkor – mint hozzátette – nem kérte a klubvezetőktől új futballisták szerződtetését.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta, tisztában van vele, hogy az FTC-nél mindig nagyok az elvárások, ám ő szereti az ilyen helyzeteket, már játékosként is kedvelte, ha nagy volt a nyomás rajta. A mindennapi munka során a kommunikációt az első időben tolmács segíti.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a brazil Leonardo személyes okok miatt még nem tért vissza a csapathoz.

Doll játékosként 18-szor szerepelt a német válogatottban, többek között a Lazióban és a Hamburgban is futballozott. Edzői pályafutását Hamburgban kezdte, majd dolgozott a Borussia Dortmundnál, a Genclerbirliginél, illetve az al-Hilal csapatánál is.

A Ferencvárosnak jelenleg tíz pont a hátránya a listavezető Debrecennel, s három a harmadik helyen álló Győrrel szemben – írja az MTI.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik