Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Szász Kitti freestyle-világbajnok volt a SportKlub televízió Dodzsem című műsorának hétfői vendége. Beszélt a szerdán és csütörtökön Budapesten rendezendő Európa-bajnokságról, sportága irányzatairól, a pályafutásáról, a terveiről, és azt is elárulta, hogy az orra a legkisebb testrésze, amin meg tudja tartani a labdát.
– Nagy esemény ez az életében éppen azért, mert Budapesten van?
– Ebben az a legjobb, hogy itthon még soha nem volt ilyen nívós verseny, és mondhatni, hogy jobban izgulok, mint egy világbajnokság előtt – mondta Szász Kitti.
– Hogyan mondaná el egy mondatban, mi az a freestyle-futball?
– Sokan nem tudják, mi ez, mert eléggé új sportág. Lényegében trükközés a labdával, vagy önkifejezés a labdával, ezt jobban szeretem.
– Focizni nem is szeret?
– Nem igazán… Nem szeretek futni.
– Mennyire improvizáció és mennyire felépített, amit csinál?
– Tapasztalataimból ítélve jobb, ha inkább improvizációra támaszkodik a versenyző. A tokiói versenyre próbáltam úgy felkészülni, hogy felépített harminc másodperceim voltak, de nem igazán úgy sült el, ahogy terveztem. Amikor improvizáltam – mint Leccében, Olaszországban –, akkor sokkal jobban átéreztem a verseny atmoszféráját, és sokkal jobban összejöttek a trükk-kombinációk, amiket egyébként minden edzésen szoktam csinálni, de nem terveztem el, hogy milyen sorrendben adom ott elő.
– Az improvizációhoz nagy bátorság kell, ezen szerint ön bátor ember…
– Az élet más területein nem mondanám, de amikor nálam van a labda, akkor jobban megy minden, elmerülök a zenében, és abban, amit csinálok. Vicces, de egy interjú is jobban megy akkor, ha a labdát birizgálhatom.
– Mikor derült ki, hogy ilyen jól bánik a labdával?
– Körülbelül hét évvel ezelőtt. Előtte kilenc évig karatéztam, és bemelegítésként már ott is dekáztam. Utána láttam egy videót az interneten, és megtetszett ez a sportág. Kértem egy focilabdát apukámtól a születésnapomra, és elkezdtem gyakorolni azt, amit a videón láttam.
– Első próbálkozásra mennyit tudott dekázni?
– Az elején csak egy lábbal tudtam. Tízet próbáltam az erősebbik lábammal, aztán forszíroztam a gyengébbiket, hogy felzárkózzon a másikhoz, és mentem tovább. Amikor ötvenet tudtam dekázni, akkor tanultam meg az első trükköt.
– Akkor a magyar NB I-ben önnél ügyetlenebb emberek futballoznak…
– Nem, ez nem így van. Különböző sportágakról beszélünk, és dekázni nyilván mindegyik játékos tud.
– Ez közelebb van az akrobatikához, mint a futballhoz, nem?
– Igen. Inkább színpadi produkció, de a versenyt nem tudom mihez hasonlítani. Még nem igazán tudom elhelyezni ezt a sportágat, hogy inkább szabadidősport, vagy előadóművészet, vagy mi is ez…
– Akik ezzel magasabb szinten foglalkoznak, milyen irányba próbálják eladni ezt a sportágat?
– Ez kérdéses, és meg is oszlanak a vélemények. Van, aki úgy gondolja, hogy ez egy sportág, amit napi két-három órában gyakorol, próbálja abba az irányba vinni minden egyes megjelenése során, és ez látszik a technikai elemein is. A másik oldal viszont meghagyja az underground stílust, és próbál a zenére táncolni a labdával. Ez a két irányzat van egyelőre, hogy hol lesznek többen, majd kiderül.
– Egész életében ebből akar megélni?
– Valószínűleg nem a versenyzésből és a fellépésekből, viszont mindenképpen szeretnék a sportágban maradni, ha csak a háttérben, akkor ott. Azért is tanulok sportszervezést, hogy valamilyen formában tudjam segíteni a sportág fejlődését, és azt, hogy több követőnk legyen.
– Melyik a legkisebb testrésze, amin meg tudja tartani a labdát?
– Nagy az orrom, ennek ellenére azt mondanám, hogy az a legkisebb testrészem, amin meg tudom tartani.
