Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A Bp. Honvéd védője, Kovács János számára nem úgy sikerült az ősz, ahogy tervezte. A 28 éves játékos augusztusban szerződött Kispestre, de a debütálása még várat magára, mert a szezonját sorozatos sérülések nehezítették.
Most úgy tűnik, minden rendben van, és a nyolc éven keresztül Angliában szereplő játékos januárban már teljes értékű munkát végezhet. A Rangadó.hu megkeresésére Kovács János beszámolt az őszi eseményekről, és értékelte csapata teljesítményét is.
– Hosszú légiós-évek után hogy érzi magát itthon?
– Egy kicsit szenvedősen… Elég frusztrált ősz van mögöttem, mert sérülésből sérülésbe estem. Később kiderült, hogy ez egy gócos mandulának volt köszönhető – mesélte Kovács János. – A combfeszítőm állandóan beszakadt, majd két-három hét múlva rendbe jött, elkezdtem játszani két-három meccset az NB III-ban, és megint beszakadt. Pont mire tűzközelbe kerültem volna, mindig visszasérültem, így ez a félévem ment a levesbe. Amikor harmadszor szakadt be a combfeszítő-izmom, akkor mondtam, hogy ez nem normális, mert ennyire öreg még nem vagyok. Ezek után gondoltam, hogy nézzünk ennek utána, mert huszonhét évig nem volt semmi baj az izmaimmal, ezután kiderült, hogy a gócos mandulának köszönhető az egész. Ezért november végén kikapták a mandulámat.
– Akkor ezek szerint most minden rendben, és januárban teljes értékű munkát végezhet?
– Így van. Most újra élvezem az életet, mert három-négy nappal ezelőtt még fájdalomcsillapítókon éltem. Most még egy hétig nem csinálhatok semmit, de karácsony környékén elkezdem felhozni magam, hogy a januári alapozás százszázalékos legyen.
– Külső személőként milyennek látta a Honvéd teljesítményét?
– Nehéz kezdés után volt egy nagyon jó időszakunk, amikor megvertük a Ferencvárost, a Videotont, majd döntetlent játszottunk a Győrrel. A nagy csapatok ellen remek eredményeket értünk el. Úgy érzem, nagyon együtt van a társaság, és mindig bennünk van a meglepetés, akár az éppen aktuális első helyezett ellen is. A szezon végére egy kicsit elfogytunk, mert a sérüléseknek köszönhetően a csapat megtizedelődött, ezért a vége nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Felemás volt az eredmények alapján, de én külső-belső szemlélőként inkább pozitívnak ítélném meg. Szerintem ezzel a kerettel odakerülhetünk a dobogó közelébe, ha kijavítjuk az őszi hibáinkat.
– A Honvéd miért a nagy csapatok ellen játszik jobban?
– Nekünk fekszik a kontrajáték. Van egy nagyon jó csapatvédekezésünk és rendelkezünk gyors, labdaügyes szélsőkkel, akikkel veszélyes támadásokat tudunk vezetni. Ezzel vertük meg a Fradit és a Vidit is. Viszont amikor nekünk kellene elkezdenünk feltörni az ellenfelet és kinyílunk, akkor benne van a hiba a játékunkban. De azért is dolgozunk, hogy végre meg tudjuk nyerni azokat a mérkőzéseket is, amelyeken papíron mi vagyunk az esélyesebbek.
– A pályafutása hasonlít Juhász Rolandéhoz: régebben csatár volt az MTK-ban, majd egyszer csak belsővédő lett. Hogy történt?
– Annak idején, amikor felkerültünk az ifi B-be, jött egy sérüléshullám, majd Garami Józsi bácsi kitalálta, hogy próbáljuk meg hátul Kovács Janát, mert az adottságai megvannak ehhez a poszthoz. Kemény meccset játszottunk a Dunaújváros ellen, de nagyon élveztem a játékot és jól is ment. Onnantól fogva két posztom lett, mert később az ifi A-ban és a MTK tartalékcsapatában is játszottam mindkét poszton. Később Angliában is előfordult, hogy csatárként játszottam, mert vesztésre álltunk, és vagy előreküldtek a védelemből, vagy becseréltek a kispadról azzal a feladattal, hogy csatárt kell játszanom. Nagyon élveztem anno a góllövést, mert az a sava-borsa a futballnak, de tetszik az is, ha kiszúrhatok a csatárokkal, és megakadályozhatom őket a góllövésben.
– Nyolc külföldön töltött év után, hogyan látja a magyar futball problémáit?
– Nem hiszem, hogy nekem, vagy bárkinek nagyon okoskodnia kéne ebben a témában. Annyi a lényeg, hogy munka, munka és munka. Csak ez számít.
– Két éve Supka Attila, a Honvéd akkori edzője azt nyilatkozta, hogy Torghelle Sándor leigazolásával profibb mentalitású lett a csapata, mert átragadt a többi játékosra az a munkamorál, amivel a külföldről hazatérő csatár dolgozott. Ön kapott ilyen dicséretet a környezetében?
– Igen. Ez nagyon nagy szerepet kapott az én megítélésemben, mert a többiektől mindig megkaptam, hogy „hú, te mennyit dolgozol”. Persze, az öltözőben ez már átcsap zrikálásba, mert sokszor végigirányítom az edzést. Rengeteg fiatal van nálunk, és nekem nagyon tetszett, hogy sokuknak kivívtam a szimpátiáját, és bizalommal fordultak hozzám, akár tanácskérés szintjén is. Ez felemelő érzés és hatalmas elismerés a saját csapattársaimtól. Nagyon remélem, hogy egy jó alapozás, és egy még jobb tavaszi szezon után – amikor már játszhatok is – még többet tudnak majd ebből kamatoztatni a fiatalok és a Honvéd is, mint klub. Amikor aláírtam Kispestre, akkor is nyilatkoztam, hogy tényleg nagy kihívást látok abban, hogy fiatalokkal dolgozik a klub. Nem feltétlenül magamra gondolok, de az a meglátásom, hogy ha a fiatalok egy jó szemléletmódban tudnak felnőni, akkor a tehetség, ami itthon dögivel megvan, sokkal nagyobb utat tud befutni. Nagyon szorgalmaznám, hogy a komoly külföldi karriert befutó régi nagy magyar játékosokat haza kéne hozni, mert ők tudják milyen az igazi profizmus és velük lehetne vért frissíteni.
– Hová szeretnének tavasszal odaérni a Honvéddal?
– Az idény elején megfogalmaztuk, hogy minél közelebb az első háromhoz. Szeretnénk az európai kupaporondra kilépni, de hogy erre mennyi esély lesz reálisan, nagyban függ egy jó januári alapozástól. Előtte még jön egy bejglizésből álló karácsony, ilyenkor mindenki felkap egy-két kilót, de ha ledolgozzuk, lehet esélyünk.
