NB I

Halálos Haladás

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kecskemét – Újpest 1-1

Visinka Ede, Kecskemét: – Nyerni akartunk, és van egy olyan érzésem, hogy az első félidőben többet tettünk ezért. Kapufánk is volt, illetve százszázalékos ziccerünk, az első játékrészben eldönthettük volna a találkozót. A második félidőben nem tudtunk élni az emberelőnnyel, nem tudtuk feltörni az Újpest jó védekezését, így sajnos nem jött össze a győzelem. Ez már nem az első mérkőzés, amikor nem tudjuk kihasználni az emberelőnyünket. Dolgozni fogunk ezen, gyakorolni fogjuk ezt a szituációt.

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Minden körülményt figyelembe véve nem olyan rossz nekünk ez az egy pont. A mérkőzés előtt is rengeteg problémánk volt, a sérültjeink miatt négy fiatal játékos is ott volt a kispadon. A kiállítás után még nehezebb dolgunk volt, akkor már az egy pontra mentünk rá. Ettől függetlenül voltak lehetőségeink nekünk és a Kecskemétnek is. Győzni jöttünk, de a kiállítás miatt megelégedhetünk a döntetlennel is, hiszen a Kecskemét egy jó csapat, főleg hazai pályán.


Ferencváros – Haladás 0-3

Ricardo Moniz, Ferencváros: – Megint bizonyosodott, hogy milyen kétarcú csapat vagyunk. A múlt héten kreatívabbak, frissebbek voltunk. Tudtuk, ha a Haladás ellen hátrányba kerül egy csapat, akkor az halálos, sajnos ez bejött. Nem találtuk a megoldást az egy-egy elleni szituációkra. Ilyenkor az ellenfél tolódással le tudja védekezni ezeket a passzokat. Az ilyen csapatok ellen nagyon fontos, hogy valaki egy az egyben le tudja győzni az ellenfelet, ez ma nem sikerült.

Artner Tamás, Haladás: – Egy ilyen győzelem után kell megköszöni a családomnak az eddigi támogatást. Egy csodálatos szakmai stábom van, csodálatos játékosaim, és csodálatos közönségünk, úgyhogy köszönjük nekik. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, maximálisan megcsináltuk, amit elterveztünk. Tudtuk a Fradi hibapontjait, amit a gyors támadásainkkal ki is használtunk. Tudtuk, hogy a második félidőben fel fogják tolni a védekezést, és két csatárral fognak játszani, ezzel pedig mi eggyel többen leszünk a pálya közepén. Taktikailag és eredményben is tökéletes mérkőzést játszottunk. A csapategység mindig parádé volt, erre lehet építeni a jövőben is. Remélem, hogy az önkormányzat segít abban, hogy a Kondics utcában megcsinálják a műfüvet, és akkor tudunk normálisan készülni. Ez a hetünk most nem erről szólt, de a játékosaim átérezték a meccs jelentőségét.


MTK – Bp. Honvéd 1-1

Garami József, MTK: – Azért cseréltem a szünetben, mert Batik Bence megsérült viszonylag korán, ezen kívül nem voltam megelégedve a támadójátékkal. Jobbat vártam. A második félidőben már többet mozogtunk. Egy jó iramú mérkőzésen mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei. Kemény küzdelem volt, végig harcoltunk. Úgy érzem, reális döntetlen született. Nehéz dolgunk volt, mert jó csapat a Honvéd. Szervezetten, határozottan játszanak, sok jó játékossal, de elég jól megoldották a gyerekek a feladatot. Sajnos elaludtunk a gólnál, amit kaptunk.

Marco Rossi, Honvéd: – Nehéz mérkőzésre számítottunk a meccs előtt, és ez igazolódott is. Úgy ítélem meg, hogy mindkét csapat mindent megtett a három pont megszerzéséért. Az ellenfél tizenhatosánál nem voltunk elég hatékonyak. Sikerült néhány helyzetet kialakítani, ezeket azonban nem tudtuk értékesíteni. Az MTK-nak is megvoltak a lehetőségei, így összességében reálisnak látom a pontosztozkodást. Annyit tennék még hozzá, hogy tavaly ilyenkor az ilyen meccseket általában elvesztettük, ha így nézzük, akkor örvendetes változás történt. Az elején inkább taktikai jellegű küzdelmet láthatott a közönség, ami nyilván kihatással van a játék szépségére. Amikor két hasonló kaliberű csapat játszik egymással, azonos labdabirtoklással, ilyen nehéz szituációkban nehezebben várhatjuk el azt, hogy szemet gyönyörködtető játék domináljon meccsen.

(forrás: honvedfc.hu)


Pécsi MFC – Diósgyőr 1-1

Lőrincz Emil, Pécs: – Nem vagyok megelégedve, főleg azért, mert elmaradt egy piros lap, és nem adtak meg egy tiszta tizenegyest. Kettő-nullra vezetünk, ha berúgjuk! Ráadásul a vonalon álló asszisztens ott volt néhány méterre. Az egy fordulópont volt. Az első félidőben több góllal kellett volna vezetnünk, a második félidőben viszont többször is meleg helyzetben voltunk a kapunk előtt.

Tomiszlav Szivics, Diósgyőr: – Végig uraltuk a játékot, de egy nagyon nagy védelmi hiba után gólt kaptunk. A végén itt is, ott is volt helyzet, szerintem az egy pont a Pécs ellen, idegenben nem rossz. Felálltunk a pofon után, és jól is játszottunk, sok szép dolgot csináltunk.


Lombard Pápa – Paks 1-0

Tóth Bálint, Pápa: – Kívülről élveztem a mérkőzést, főleg azért, mert a végén egy-nullra nyertünk. Az első félidőben nem úgy ment a játék, ahogy az bennem lejátszódott, a szünetben volt egy-két kemény szavam néhány játékoshoz. Nem a játék miatt, hanem azért, mert érezhető volt, hogy nem úgy harapnak, ahogy a Kecskemét ellen. Azt mondtam, ez egygólos mérkőzés, és ha az ellenfél talál egy gólt, akkor lehet, hogy számunkra már nem lesz visszaút. A második játékrészre egy harcosabb csapat ment ki a részünkről, nagyon jó időszakban rúgtuk a gólt, és a szerencse is mellénk állt, főleg Simon Attila ziccerénél. Ne feledjük, tavasszal kétszer is idegenbe megyünk, és annak, hogy a Kecskemétet és a Paksot is le tudtuk győzni itthon, nagyon nagy értéke van.

Horváth Ferenc, Paks: – Nehéz szakmáról beszélnem, amikor a támadóim háromszor állnak a kapussal szemben. Az első félidőben eldönthettünk volna a mérkőzést, úgy tűnik, aranyos vesztesek vagyunk, a srácoknak cukorkát meg nyalókát kell venni, mert egyelőre ez a szerep jutott nekünk. Azt mondják, ami nem öl meg az erősít – kivéve a medve, mert az megöl – csináljuk amíg tudjuk.

(forrás: papa-ma.hu)


Győri ETO – Kaposvár 1-0

Pintér Attila, Győr: – Az első félidőben többször veszélyeztethettük volna, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. A Kaposvárnak nem nagyon volt gólszerzési lehetősége, mi a második félidőben kapufát is rúgtunk. Fegyelmezetten, tíz emberrel védekezett az ellenfél a saját térfelén, de sikerült nyomás alá helyeznünk és felörülnünk őket. A cserék után eldőlt a mérkőzés, sorra alakítottuk ki a helyzeteket. Megérdemelten nyertünk, sok sikert a Kaposvárnak!

Prukner László, Kaposvár: – Gratulálok a Győrnek! A mutatott játék alapján rászolgáltunk volna a döntetlenre. Több kétes szituációra kíváncsi leszek a felvételek után, többször is kétes ítéletek sújtották a csapatom. A kisebbeknek sokszor kevesebb jár az igazságból.

(forrás: kisalfold.hu)

Debrecen – Puskás FC 2-1

Kondás Elemér, DVSC: – Nem volt könnyű mérkőzés. Tegnap este is láthattuk, hogy itt egyik csapatnak sincs egyszerű dolga, de magunkkal kell foglalkoznunk. A kiállítás után megvoltak a helyzeteink, ha azokat értékesítjük, akkor simán tudtunk volna nyerni. Hozzá kell tenni, hogy az ellenfelünknek is voltak lehetőségei, kellett Novakovics óriási bravúrja is. Úgy gondolom, jó ellenfelet tudtunk legyőzni. Kicsit nehezen, de sikerült. Rengetegszer mögéjük tudtunk kerülni. Kulcsár Tamásnak, Sidibének és Volasnak is voltak lehetőségei, és ez csak a második félidő! Ha ezekből néhányat kihasználunk, akkor most örömünnep van, és minden szép lenne. Természetesen látjuk a hibáinkat, ez az idegességből fakad. Itthon egy kicsit nehezebben megy nekünk a játék. Idegesebbek a játékosok. Idegenben sokkal nyugodtabban tudnak futballozni. A mai napon az volt a legfontosabb, hogy megtartsuk a pozíciónkat a Videoton mögött.

Benczés Miklós, Puskás FC: – Létszámhátrányban is győzni szerettünk volna, és úgy gondolom, annyi lehetőséget kidolgoztunk, hogy ez össze is jöhetett volna. Szerintem jobban játszottunk, mint a Debrecen. Az első félidőben is volt helyzetünk a gólon kívül is, akárcsak a Lokinak. Egyenrangú ellenfelei voltunk a Debrecen csapatának, még emberhátrányban is. Nagyon sok lehetőséget kialakítottunk, veszélyes lövéseink voltak. A hazai kapusnak is voltak bravúrjai, úgyhogy elégedett vagyok a csapattal. Főleg a játékosaim hozzáállásával.


Videoton – Mezőkövesd 1-0

José Gomes, Videoton: – Nagyon nehéz meccs volt, rendkívül bátran játszott a Mezőkövesd. Úgy érzem, hogy megérdemelt a három pontunk, hiszen gyakorlatilag végig az ellenfél térfelén tudtunk játszani. Örülök neki, hogy a fiúk azt az arcukat mutatták, amit szerettem volna látni. Végig küzdöttek, nem adták fel, és az utolsó pillanatig harcoltak a győzelemért. Nagy gratuláció illeti Véber Györgyöt, mert jól felkészítette a csapatát, és nagyon szervezetten játszottak.

Véber György, Mezőkövesd: – A csapatom mindent megtett, tudtuk, hogy ezen a mérkőzésen ez a feladat vár ránk. Megérdemelten nyert a Videoton, mert tudott lőni egy gólt, bepréselte valahogy. A csapatomnak most nagyon meg kell köszönnöm ezt a hozzáállást, hogy kúsztak-másztak a pályán. Ha minden mérkőzésre így állunk oda, akkor a későbbiekben ez biztosan kamatozni fog. Tudtuk, hogy mi vár ránk, de azt gondoltam, hogy kicsit több kontralehetőségünk lesz. Ilyen különbségű csapatok között ez várható, de nagyon fáj, hogy megint egy megpattanó, szerencsétlen góllal kaptunk ki, pedig ma nagyon sokat tettünk azért, hogy ne legyünk szerencsétlenek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik