NB I

Folytatni a jó sorozatot

A jubiláló kapus, Rózsa Dániel első pontjait ünnepelné a Megyeri úton.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Immár öt mérkőzés óta veretlen az OTP Bank Ligában a Haladás. A szombathelyiek csupán az első fordulóban, a Videoton otthonában szenvedtek vereséget, azóta két győzelem és három döntetlen a mérlegük. A következő fordulóban, szombat délután az Újpest otthonában folytathatják a jó sorozatot.

Rózsa Dániel a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, Újpestre is a három pontért utaznak, győzelemre fog játszani a csapat. A 150. NB I-es mérkőzésére készülő kapus hozzátette, szeretné végre megszakítani rossz szériáját a Megyeri úton.

– Jó sorozatot tudhat maga mögött a csapat. Az Újpest ellen is sikerülhet a folytatás?

– Nem számítunk könnyű mérkőzésre, de nagyon remélem, hogy folytatni tudjuk a megkezdett sorozatunkat – magyarázta Rózsa Dániel. – Az Újpest hazai környezetben mindenkire veszélyes lehet, de mi is mindig úgy lépünk pályára, hogy meg akarjuk szerezni a három pontot.

– Sérülések nehezítik az ellenfél dolgát, ez mennyire segíthet a Haladásnak?
– Nem foglalkozunk ezzel, hiszen erős kerettel rendelkezik az ellenfél. Ahogy már mondtam, hazai pályán kifejezetten veszélyesek lehetnek, ezért maximálisan kell koncentrálnunk.

– Szünet volt a bajnokságban, de sok csapattársa ezalatt is tétmeccseken bizonyított a válogatottaknál. A plusz terhelés pozitívan vagy negatívan hathat a csapatra?
– Úgy hiszem, mindenképpen pozitív hatással lehet, ha valakit meghívnak a nemzeti csapatba. Motiváltabbá, magabiztosabbá válhat tőle a játékos, ezáltal pedig a csapat is jobban teljesít. Nem hiszem, hogy rosszul jönnénk ki ebből.

– A százötvenedik NB I-es meccsére készül, ráadásul a századikat is a Megyeri úton játszotta. Számon tartja ezeket, illetve milyen emlékei vannak a lila-fehérekről?
– Néha rá szoktam nézni, hogy éppen hány mérkőzésnél tartok, de különösebb jelentőséget nem tulajdonítok neki. Ugyanúgy készülök erre a találkozóra is, mint a többire. Nincsenek jó emlékeim az Újpestről, a Megyeri úton még nyeretlen vagyok, hiszen a tavalyi győzelmünk alkalmával én pont sérült voltam. Sőt eddig csak vereségben volt részem az Újpest otthonában, mindenképpen szeretnék ezen a rossz sorozaton javítani.

Olvasói sztorik