NB I

Felül kell emelkedni a kudarcon

Halmosi Péter már üzent, és beszélt a románok ellen nagyot hibázó Guzmics Richárddal.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Halmosi Péter a közelmúltban rendszeresen ott volt a magyar válogatott keretében, de miután sérülés miatt nem tudott Egervári Sándor rendelkezésére állni, legutóbb már nem kapott meghívót, így a péntek esti, bukaresti rémálmot csak a tévéből követhette. A Haladás játékosának természetesen nem tetszett a mérkőzés, hiszen társai nagyon nehéz helyzetbe kerültek. A Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, ettől függetlenül nem örül annak, hogy nem segíthetett a helyszínen a társainak.

– Nem úgy sikerült a pénteki mérkőzés, ahogy a srácok elképzelték, de ennek ellenére nem örülök annak, hogy nem lehettem ott a srácokkal. Egy igazi magyar sosem örül az ilyesminek – mondta Halmosi Péter. – Nagyon jól ismerem a keretet, el tudom képzelni, hogy mi játszódik most le bennük. Sokáig azonban nem szabad a pénteki vereséggel foglalkozni. A közvélemény most ki van akadva, de ahogy az életben, a fociban is vannak buktatók, amiket meg kell ugrani, és ez nem mindig sikerül. Azért szép a foci, mert kedden itt egy újabb mérkőzés. Ugyan a sorsunk már nincs a saját kezünkben, de javítani kell, és le kell győzni az észteket, hogy megmaradjon az esélyünk. Túl kell lépnünk, és én hiszem, hogy a keretben olyan focisták vannak, akik tudják az ilyen helyzeteket is kezelni. Észtország ellen mindenképp győzelmet várok, ki kell köszörülni a pénteki csorbát. Szurkolnunk kell a törököknek, és bíznunk a románok bukásában. De őszintén megmondom, sajnos nem vagyok benne biztos, hogy ez összejön. Ettől függetlenül a fociban történtek már furcsa dolgok, szóval az utolsó percig küzdeni kell, és nem szabad feladni, amíg van esély.

Az első román gólnál nagyot hibázó Guzmics Richárd csapattársa Halmosinak a szombathelyi klubban, aki elárulta, ugyan nem közvetlenül a mérkőzés után, de már beszélt a védővel, és üzent neki.

– Valóban nagyot hibázott az első gólnál Ricsi, viszont neki is túl kell lépnie a hibáján – folytatta Halmosi Péter. – Ha sokáig rágódna rajta, az magának, és a Haladásnak sem lenne jó. A meccs után közvetlenül nem tudtunk beszélni, de azóta már üzentem neki, és beszéltünk is pár szót. Sajnos olyan hibát vétett, ami valószínűleg végig fogja kísérni a karrierjét, hiszen a románok ellen mindig fokozott az érdeklődés, és különösen fontos a jó szereplés. Ezt meg kell tanulnia kezelni, és felülemelkedni rajta. Nagyon bízom benne, és biztos, hogy fogok neki segíteni, amiben csak tudok.

Olvasói sztorik