NB I

Vadnai Dániel is Debrecenben

A DVSC négyéves szerződést kötött az MTK-tól távozó 25 éves játékossal.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Továbbra sem végleges a Magyar Kupa-címvédő kerete: a védelemben és a középpályán is bevethető Vadnai Dániel is Debrecenben folytatja pályafutását. A 25 éves játékos profi karrierje során eddig csak az MTK-ban futballozott. Több poszton is bevethető, a védelem bal oldalán, illetve a középpályán is rendszeresen kapott szerepet – írja új klubja honlapja.

Vadnai eddig 81 NB I-es mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett. 2008 tavaszán bajnoki címet is nyert a fővárosi kék-fehérekkel. A debreceniek minden bizonnyal a csapatot sújtó sérüléshullám miatt igazolták le.

Vadnai többször is nyilatkozta, hogy szeretett volna külföldre igazolni, de a DVSC honlapjának most elmondta, egy cseppet sem bánja, hogy Debrecenben folytatja, hiszen az ország egyik legjobb csapatában játszhat.

– Szükségem volt új impulzusokra, ezért szerettem volna távozni az MTK-tól. Kicsit szokatlan még, hogy más klubnál folytatom, ugyanakkor izgatottan várom az új kihívásokat – nyilatkozta Vadnai Dániel. – Nem lesz teljesen ismeretlen számomra a társaság, hiszen Zsidai Lászlóval és Kulcsár Tamással évekig együtt futballoztam. A DVSC vezetőivel már egy ideje tárgyalásban álltam, de vártam a külföldi lehetőségre, ami végül nem jött össze. Így sincs okom a szomorkodásra, hiszen Magyarország egyik élcsapatába igazolhattam. Patinás klubról van szó, amely sok elsőséget szerzett az elmúlt években. Jó érzés egy olyan együttes tagjának lenni, amelyik mindig esélyes a bajnoki címre.

Vadnai Dánielre több poszton is számíthat a szakmai stáb. A játékos elmondta, annak idején balhátvédként kezdte, az az igazi posztja, csak kényszerből került a középpályára, ám ott ragadt az elmúlt két évben.

– Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz könnyű dolgom Debrecenben, hiszen minden csapatrészben jó játékosok vannak, balhátvéd poszton Korhut Mihály, védekező középpályán Zsidai László, de mindenképpen az a célom, hogy bekerüljek, nem szeretnék a kispadon ülni – szögezte le Vadnai.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik