NB I

Indul a százmilliós kupasorozat

A szövetség idén magasabb pénzdíjakkal igyekszik növelni a Magyar Kupa presztízsét.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az amatőrcsapatok számára már a főtáblára jutás is kifizetődő, nem is beszélve egy többfordulós menetelésről – áll a szövetség honlapján.

Az 1909-es debütálása óta hetvenedik alkalommal kiírt Magyar Kupa főtáblájának első körében 87 csapat érdekelt, a mérkőzéseket – egy kivétellel – szombaton és vasárnap rendezik. A kivétel az élvonalbeli Mezőkövesd-Zsóry szolnoki mérkőzése, a borsodi együttes ugyanis hétvégén bajnokit játszik, ezért szerdán, vagyis ma lép pályára a kupában.

Az első körben nagy számban szereplő amatőr sportszervezetek számára anyagilag is megéri jól szerepelni a kupában, mert az MLSZ már ebben a szakaszban növelni kívánja a kupasorozat presztízsét, és ezzel párhuzamosan a központi költségvetésből a csapatoknak juttatott díjakat. A győzelmekért járó pénzdíjak minden eddiginél magasabbak a Magyar Kupa ezen szakaszában, egy megyei másod- vagy harmadosztályú klub esetében már egy-két főtáblás siker milliós nagyságrendű, vagyis a teljes éves költségvetést jelentősen befolyásoló összeget hozhat, sőt már a főtáblára jutásért is jár 400 ezer forint minden csapatnak.

Korábban főleg az utolsó fordulókban lehetett jelentősebb pénzdíjhoz jutni a kupában, az MLSZ azonban nemrégiben változtatott ezen a koncepción, és a központi és televíziós bevételekből a főtáblára jutó legkisebb klubok is részesülnek.

Idén a korábbi években meghatározott összeg többszörösét, 100 millió forintot osztanak szét a kupában szereplő csapatok között, a harmadik fordulót követően kieső együttes például 2,4 millió forinttal gazdagodik, a legjobb négy közé eljutó gárdák az eredményeiktől függően több tízmillió forintot kapnak szereplésükért. Ebben az idényben is a két legtovább jutó amatőr csapat játszhatja az Amatőr Kupa döntőjét, a győztes a korábban megszerzett díjak mellett négymillió, a vesztes egymillió forintot kap.

Olvasói sztorik