NB I

Sopronban a West Brom látogatására várnak

Gera Zoltán jelenlegi csapatával játszik felkészülési mérkőzést a Puskás Akadémia.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Július 22-én 18 órától, Sopronban játszik barátságos mérkőzést az OTP Bank Ligába frissen feljutott Puskás Akadémia gárdájával az angol Premier League-ben szereplő, Gera Zoltánnal még tárgyalásban álló West Bromwich Albion – írja az MTI.

A találkozó keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, augusztus elején az NB II-es Sopron együttese is vendégül lát majd egy európai topligás csapatot, amelynek nevét azonban a szervezők egyelőre nem akarták nyilvánosságra hozni.

”A másodosztályú bajnokság hosszúra nyúlt, jelenleg a játékosok nincsenek olyan formában, hogy vállalni tudjanak egy gálamérkőzést, ezért tettük át ennek az időpontját augusztusra” – mondta Skála János, a soproni klub elnöke, a GYSEV vezérigazgatója.

A sajtótájékoztatón szóba került, hogy a West Bromwich korábban még soha nem játszott Magyarországon, de örömmel fogadta a felkérést, ám mielőtt rábólintott volna a lehetőségre, egyeztetett bajnoki riválisával, az Arsenallal, amely már többször vendégeskedett Szombathelyen. A londoni egyesület jó véleménnyel volt a magyar vendéglátókról, ez pedig elegendő volt a birminghami klubnak ahhoz, hogy elfogadja a soproniak meghívását. A West Brom július 22-én délben érkezik Sopronba, ebéd után pihenő vár a játékosokra, majd este hattól következik a mérkőzés.

A hét év alatti gyermekek és a 62 év feletti nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg az összecsapást, a diákjegyek 1000, a felnőtt belépők 2000 forintba kerülnek. A jegyárusítás jövő hétfőn kezdődik a város több pontján.

A sajtótájékoztatón szóba került a West Bromwich Albion csapatában szereplő magyar válogatott Gera Zoltán is. A 34 éves középpályás hétfőn érkezett vissza Birminghambe a klub által szervezett portugáliai rehabilitációs edzőtáborból, korábban megsérült lábát már nem fájlalja, a szerződésének meghosszabbításáról pedig még zajlanak a tárgyalások.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik