NB I

Újabb pofon a PMFC szurkolóknak!

Egy év alatt már sokadik csalódásuk a mecsekaljai szurkolóknak a PMFC-ben. Tavaly nyáron vette át a klub vezetését Feleki Attila és dr. Elbert Gábor. Sokak szerint jó döntést hozott a tulajdonos, de akik ismerik a klub működését és a sport világát tudták, hogy nem minden olyan, mint aminek azt beállítják a PMFC-nél.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a baranyafoci.hu és társoldalainak híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Már a klubmenedzsment kinevezése is több kérdést vetett fel a szurkolókban, hiszen Feleki Attila éveken keresztül markáns véleményt fogalmazott meg Matyi Dezsőről és a PMFC-ről, míg Matyi hasonló kritikával élt a szomszéd „faluról”.

2012. tavaszán azt írták a helyi újságok, hogy ifj. Dárdai Pál szerepet vállal az utánpótlás vezetésében. Azóta egy szót sem hallunk erről..

A menedzsment bemutatkozó sajtótájékoztatóján dr. Elbert Gábor a következőket mondta:
„A cél az, hogy három éven belül nemzetközi porondra is kiléphessen a csapat, ennek megfelelően ebben az időtartamban gondolkodunk a munka tekintetében és többek között az edzőkérdésben is. Szeretnénk, ha sok helyi fiatal játszana a csapatban, ahogy azt is, hogy emellett sikerülne máshonnan is idecsábítanunk fiatal magyar labdarúgókat. Egy olyan környezet kialakításán fogunk dolgozni, ahol mosolyogva és jó hangulatban dolgozhatnak majd a futballisták és sportszakemberek. Elsősorban magyar labdarúgókra akarunk alapozni, abban az esetben választunk légióst, ha az adott poszton nincsen nála jobb magyar. Klubot akarunk építeni, nem csapatot! Rang legyen ehhez a klubhoz tartozni!”

Az „elberti” mondatokból lássuk mi valósult meg egy év alatt: 12. hely, edzőváltás, külföldi játékosok szép számmal kerültek leigazolásra, míg a helyi fiatalok csak a szezon végén kaptak lehetőséget. El kell mondani azonban azt, hogy jó pár fiatallal kötöttek profi szerződést, akik közül ki kell emelni Márkvárt Dávidot is.

Télen azonban jöttek a problémák, hiszen hónapok óta tartoztak a játékosoknak fizetésekkel, a csapat egyre csak süllyedt a tabellán lefelé. Információk szerint a mai napig is több hónapos elmaradt pénzekkel tartozik a csapat a játékosoknak – igaz, nem az MLSZ által ellenőrizhető munkabérrel, hanem az „egyéb” jövedelmekkel.

Voltak jó kezdeményezések a klubnál, azonban a marketingfogásoknak csak akkor van értelme, ha élvezhető mérkőzéseket játszik a csapat. Sajnos ez elmaradt. Hazai pályán botrányosan rossz szezont hozott le a PMFC. A hírekkel ellentétben nem nőtt a nézőszám, nem lett fejlesztve a stadion. A csapat körül dolgozók lassan többen vannak, mint a labdarúgók.

A mai bejelentések alapján távol került a csapat a meghatározó szereptől, vélhetően a következő szezonban is meg kell elégedni a 12-14. hely környékével, de mindenki bízik benne, hogy végre hazai pályán is jó játékkal lepi meg a szurkolóit a csapat.

A szurkolók joggal várják, hogy a klub nyíltan kommunikáljon, hiszen sokszor a helyi újságokból, országos weboldalakról a szurkolók előbb tudják meg a híreket, mint a klub saját weboldaláról.

Fontos lenne a szurkolók szempontjából az ár-értékarány a jegyáraknál is, mert a többség szerint nem megfelelő ennyi pénzért a szolgáltatás…

Olvasói sztorik