NB I

Szépen búcsúzni a szezontól

A kölcsönjátékos Zámbó Bence nem sajnálja, hogy lemaradt a Győr bajnoki ünnepléséről.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az utolsó előtti fordulót rendezik az OTP Bank Ligában ezen a hétvégén. A szombati játéknapon a tizenkettedik Kaposvári Rákóczi a tizenegyedik MVM Paks csapatát látja vendégül. A két együttest csupán két pont választja el egymástól, így hazai siker esetén helyet cserélhetnek a tabellán.

Bár a mérkőzés különösebb téttel nem bír, Zámbó Bence a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, mindig győzelemre játszanak, nem lesz ez másként most sem. A Győrtől kölcsönben érkezett Rákóczi-játékos nem bánja, hogy lemaradt az ETO ünnepléséről, hiszen a kaposvári játékkal ő is sokat nyert.

– Volt néhány mérkőzésünk ebben a szezonban, ami nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna – magyarázta Zámbó Bence. – Szeretnénk ezeket némileg feledtetni, és hazai pályán győzelemmel búcsúzni a közönségünktől. Mindig győzelemre játszunk, úgy hiszem, a Fradi ellen is lehet keresnivalónk az utolsó körben, jó lenne két sikerrel zárni a szezont.

– Sokat már nem léphetnek előre, sem hátra a tabellán. Elégedettek az idei teljesítményükkel?
– A mester mindig próbálta úgy összerakni a csapatot, hogy az a lehető legjobb eredményt érje el. Azt mondom, ha kicsit többször áll mellénk a szerencse, és a rengeteg kihagyott helyzetből többet tudtunk volna értékesíteni, akkor előkelőbb helyen is végezhetnénk a szezon végén.

– Kölcsönszerződéssel játszik Kaposváron, ami nyáron lejár. Beszéltek már a jövőről az ETO-val? Nem sajnálja, hogy lemaradt a bajnoki ünneplésről?
– Egyelőre senki sem keresett meg a kölcsönszerződésem miatt, nem tudom még, hogy mit hoz a nyár. Nem sajnálom, hogy lemaradtam a bajnokavatásról. Gratulálok a Győrnek, nagyon szép eredményt értek el idén. Azonban én jól éreztem magam Kaposváron, úgy vélem, sokat fejlődtem az elmúlt időszak alatt. Tudom, hogy Győrben sokkal kevesebb játéklehetőség jutott volna nekem, emiatt nem bánkódom, hogy lemaradtam a bajnoki címről.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik