NB I

Ember helyett pénzre várnak

Úgy tűnik, holtpontra jutott a Grumics-ügy a két rivális klub, a Kaposvár és a Pécs között.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

Hétfőn rendezik a PMFC és a Kaposvári Rákóczi meccsét, vagyis a dél-dunántúli rangadót az élvonal huszadik fordulójában. Erről a párosításról az évtizedek óta tartó rivalizáláson kívül mostanság az úgynevezett Grumics-ügy jut mindenkinek az eszébe. A szövetség amiatt zárta ki az átigazolásból a pécsi klubot, mert a somogyiak szerint nem fizette ki a 28 éves szerb csatár teljes vételárát, de a fellebbezést követően, jogerősen feloldották a tiltást. Ebből arra lehetett következtetni, hogy mindkét fél számára megnyugtatóan rendeződtek a vitás kérdések, de ez egyáltalán nem így van…

– A négy részletből az első kettő rendben van, a harmadik és a negyedik viszont még mindig nem érkezett meg. A harmadik fizetési határidő tavaly augusztus 31., a negyedik pedig idén február 20. volt – mondta Illés János, a Kaposvári Rákóczi ügyvezetője, aki hozzátette, hogy az egyeztetések nem rekedtek meg, folyamatosan zajlanak megbeszélések az ügyben.

Azt is megkérdeztük a kaposvári klubvezetőtől, ha így áll a helyzet, akkor vajon miért döntött úgy a szövetség, hogy feloldja a pécsiek kizárását az átigazolásból? Illés János azt válaszolta, ezt talán a fellebbviteli bizottságtól kellene megkérdezni…

A bizottság helyett a Rangadó.hu inkább a pécsieket kérdezte meg, és Elbert Gábor cégvezető megvilágította az ügy másik oldalát is. Azt mondta, az MLSZ jogerős döntése kimondja, hogy a PMFC-nek ebben az ügyben nincs mit kifizetnie.

– A vételár egyik felét teljesítettük pénzben, a másik feléért pedig játékost kell adnunk. Minden átigazolási időszakban ajánlottunk embereket a kaposváriaknak, de választ sem kaptunk – mesélte Elbert Gábor. – Mindent megtettünk, ami szerződésben foglalt kötelezettségünk. Két részletben kifizettük a pénzt, és folyamatosan, az első pillanattól kezdve ajánlottunk olyan játékosokat, akikről úgy gondoljuk, hogy Prukner László vezetőedzőnek poszt szerint kellhet, mi nem tudjuk használni őket, de értékesek. Bajzát Pétert is felajánlottuk a Rákóczinak, de mivel nem reagáltak, végül sokkal többért tudtuk eladni a Nyíregyházának. Azt is megírtuk, hogy fogadják el Akassout, és vele az egész ügy le van tudva. Felajánlottuk, hogy odamegy Sztojmirovics és Okoronkwo fél évre, kölcsönbe úgy, hogy mi fizetjük a bérét. Erre sem kaptunk választ. Nem tehetünk mást: ha jön a következő átigazolási időszak, megint felajánlunk nekik játékosokat…

Így áll a helyzet jelenleg. Az egyik fél pénzre vár, a másik pedig játékosokat adna. Az egyik fél azt mondja, folyamatosan zajlanak az egyeztetések, a másik fél viszont azt, hogy hiába írnak, nem érkezik válasz. Az MLSZ a maga részéről már megtette az állásfoglalását.

Jöjjön hát a rangadó, amelyen még a szokásosnál is nagyobb figyelem hárul majd Miroszlav Grumicsra, és nem csak azért, mert az MTK és a Debrecen kapujába is betalált, tehát meglehetősen jó formában van mostanság…

Olvasói sztorik