NB I

Szemléletet váltott

Zamostny Balázs nem csügged amiatt, hogy egyelőre csak az Újpest B csapatával-készülhet.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az Újpest FC B-csapatában kezdte el a téli alapozást az ősszel kölcsönben Siófokon szereplő Zamostny Balázs. A fiatal támadó szülővárosában, Pécsen kezdte pályafutását, majd 2011-ben igazolt a fővárosi lila-fehérekhez. A 21 éves csatár a Rangadó.hu érdeklődésére elárulta, Belgiumba is mehetett volna társaival, de a légiós élet ezúttal meghiúsult.

– Úgy volt, hogy visszajövök Siófokról, és én is ki tudok menni Barczi Dáviddal és Egerszegi Tamással Belgiumba – magyarázta Zamostny Balázs. – Az idei szezonban azonban már játszottam az Újpest és a Siófok NB I-es csapatában is, és egy évben csak két együttesben lehet pályára lépni, ezért ez meghiúsult. Egyelőre most az Újpest B-vel végzem a felkészülést.

– Miért nem maradt Siófokon?
– Vissza szerettem volna jönni. Nem mondok semmi rosszat a Siófokról, hiszen segítettek nekem abban, hogy féléven keresztül rendszeresen az NB I-be szerepelhessek. Úgy érzem azonban, hogy itt a körülmények megfelelőbbek, és az edzésmunkából többet tudok profitálni, akár még itt a második csapatban is. Abszolút nem csüggedek amiatt, hogy a B-csapattal kezdtem az alapozást, nagyon jó tréningek vannak, és nagyszerű formában érzem magam, úgyhogy előbb-utóbb szerintem újra kinyílik az ajtó előttem az első csapatnál is.

– Mik a céljai a tavaszra nézve?
– Célom, hogy újra az Újpest első csapatában futballozzak az NB I-ben. Úgy gondolom, hogy szemléletet váltottam, és sokkal pozitívabban fogom fel a dolgokat. Ezáltal remélem, hogy kicsit nyugodtabb leszek a pályán, és minden sikerülni fog. Nagyon bízom abban, hogy annak az elvégzett kemény munkának, amit csinálunk, csak pozitív oldala lehet. Várom, hogy ez a gyümölcs beérjen, és sok góllal tudjam segíteni a klubot.

Olvasói sztorik