Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Az ötödik ligában szereplő Luton Town 1-0-ra nyert az élvonalbeli Norwich City otthonában az FA Kupában, így óriási bravúrt végrehajtva továbbjutott! A győztes csapat alapembere, és a kupacsata egyik hőse a 27 éves magyar belsővédő, Kovács János. Talán idehaza kevesen ismerik, hiszen immár nyolc éve Angliában játszik, ezért a Rangadó.hu a nagy siker apropóján megkereste, ő pedig készséggel állt a rendelkezésünkre.
Első csapata az MTK volt, amelyben mindössze egyszer lépett pályára az élvonalban, majd az NB II-es Bodajk együttesébe került. 2005-ben kétéves szerződést kötött az angol Chesterfield csapatával, amely 2007-ben egy hónapra kölcsönadta a York City-nek. Visszatérése után plusz egyéves szerződést kötött, és csak 2008-ban váltott klubot. A Lincoln City következett, ahol ki is töltötte kétéves szerződését. 2010-ben a Luton Town csapatába igazolt öt hónapra. A negyedosztályú Hereford United csapatában első bajnoki mérkőzésén rögtön győztes fejes góllal debütált, csapatkapitánnyá választották, de egy sérülés miatt szinte az egész első félévet ki kellett hagynia. Az idény végén a csapat edzője átadólistára tette. 2011 nyarán a Ferencvárosnál volt próbajátékon, majd fél évre a Luton Town csapatához került kölcsönbe. Jó teljesítménye miatt marasztalták, így 2012 januárjától végleg jelenlegi klubjának játékosa lett.
– Mi volt a hétfői program a nagy siker után?
– Akik játszottak, azoknak nyújtás, kocogás, regenerálás, gyúratás, tehát rehabilitáció, mert közel vannak egymáshoz a meccsek. Kedden például megint játszunk, ezért már készültünk arra a meccsre egy taktikai megbeszéléssel – mesélte a Rangadó.hu érdeklődésére Kovács János.
– Erre a sikerre idehaza is felfigyeltek. Érzékelte?
– Nagyon érzékeltem, hiszen vasárnap és hétfőn egész nap csörgött a telefonom, és Angliában is felkapták a fejüket, az edzőközpontba hétfőn is több tévéstáb volt kint.
– Minek köszönhető a győzelem?
– Elsősorban a futball szépségének, hiszen kilencven perc során bármi meg történhet a pályán, és ez lehet az akár egy Premier League-csapat kiverése is. Ez egy nagyon nagy hagyományokkal rendelkező klub, amely az elmúlt öt-tíz évben anyagi problémák miatt lecsúszott az ötödik osztályig, de toronymagasan a legkomolyabb klub, amelyben eddig szerepeltem. Iszonyatos a profizmus, és ez magával hozza azt is, hogy nagyon komoly a játékoskeret, tehát kvalitásait tekintve is az egyik legjobb csapat, amelyben játszottam. Nem azt mondom, hogy nem meglepetés a Norwich búcsúztatása! Jó taktikával, jó felfogással, a nyomástól mentesülve játszottunk. Egyébként a hagyományok miatt éppen mi vagyunk állandó nyomás alatt, a ligában mindig mindenki ellenünk akar nyerni, és ellenünk a saját tudása százhúsz százalékát nyújtja. Itt pont fordítva volt. Szenzációsan lezártuk a területeket, és nem hagytuk érvényesülni az ellenfelet. A labdabirtoklásban jóval fölénk kerekedtek, a kidolgozott nagy helyzetek száma alapján talán a döntetlen lett volna a reális végeredmény. Nagyon masszív, jó védekezést mutattunk be, rúgtunk egy gólt, és ez elég volt a sikerhez.
– Ha visszatekint az elmúlt esztendőkre, elégedett a karrierjével?
– Nyolcadik éve vagyok kint, és mondhatom, hogy ez volt a csúcspont, de ezen kívül is voltak nagyon szép sikerek, amiket elértem. Persze, voltak mélypontok is, nevezetesen a Herefordban eltöltött egy év. Ott meg is tanultam a leckét, hogy errefelé nem elsősorban attól függ, mennyire jó klubnál, milyen feltételek között és milyen csapatban játszol, hogy melyik bajnokságban, hányadik osztályban vagy. Ez teljesen klubfüggő! A Hereford egy kis klub, távol mindentől, nagyon vidéken, ezért eléggé egyedül éreztem magam, a magánéletem és a teljesítményem sem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Ettől az egy esztendőtől függetlenül minden percét élveztem az Angliai pályafutásomnak, és nagyon boldogan gondolok vissza minden klubomra. Itt, Lutonban nagyon jól érzem magam, a hazai meccsek átlagos nézőszáma öt- és nyolcezer között mozog. Imádnak a szurkolók, és nagyon jó a kapcsolatom a csapattársakkal is. Külföldi lévén fontos, hogy itt a repülőtér, és gyakran haza tudok menni, ha a meccsek száma engedi, tehát ha nincs hétközi mérkőzésünk. Budapesti lévén olyan, mintha vidéken játszanék, mintha Debrecenben futballoznék! Azon az egy éven kívül egyetlen percét sem bántam meg az angliai életemnek!
– Pedig időközben hazatérhetett volna…
– Sokszor sok mindenkivel beszélgettem már erről. Két lehetőségem volt, és a Fraditól minden tekintetben korrekt ajánlatot kaptam, mégsem mentem haza. Pedig többen mondták, hogy itt szem előtt lennél, és a válogatott közelébe is kerülhetnél! Igaza van mindenkinek, de én így döntöttem. Angliában a futball iránti alázat a szurkolók, a vezetők és a szakmai stábok tagjainak részéről is olyan, hogy amellett eltörpül a magyar közeg. Otthon nem futballoztam az élvonalban, hiszen csak egy mérkőzésen léptem pályára, utána tizennyolc évesen Bodajkra kerültem kölcsönbe, tehát az úgymond profi karrierem csupán egy év volt. Aki nem űzte ezt a sportágat, az is tudja, hogy otthon nincs olyan futballhangulat, mint itt. Ezt nem tudom körülírni, megpróbálhatom érzékeltetni, de át kell élni mindazt, ami a labdarúgást itt körüllengi a topszinttől a legalacsonyabbig. Ez a fő oka a döntésemnek. „Na, ne mondd már, hogy az ötödik ligában többet keresel? Na, ne mondd már, hogy a csapatod itthon bajnok lenne!” Ilyenek is voltak, de ebbe kár belemenni. Ég és föld a különbség bizonyos tekintetben, és ezt nem lehet átváltani. Ha a Luton játszana az aktuális magyar bajnokkal, az olyan, mint hogy a Norwich is tízből kilencszer megverne minket, de most nem sikerült neki!
– Az angliai évek szolgálnak valamiféle munícióval a jövőre nézve?
– Biztosan! A sportban olyan dolgokon megy át az ember, ami kamatoztatható az élet bármely területén. Az érvényesülésről szól a sport, ahogyan maga az élet is. Hogy edzősködésre adom-e a fejemet, az a jövő kérdése, de látok rá esélyt és látok rá igényt a magam részéről. Sok mindent lehet tanulni az angoloktól, és bárkitől, de fontos, hogy a magyar stílus soha ne vesszen ki belőlem. Tanuljunk azoktól, akik már valamit elértek. Nem azt mondom, hogy az angol ötödik osztályban jobb edzők vannak, mint otthon, de nyitott szemmel kell járni. A magyaros virtus gyönyörű dolog, és sokszor hiányolom is idekint. Sokszor túlságosan szürke nekem a futballjuk, és maga a nép is, de valamit nagyon jól csinálnak, hiszen futballnagyhatalomnak számítanak.
– Ha gyakran jár haza, bizonyára a magyar foci eseményeit is követi!
– Vannak magyar tévécsatornáim, tehát követem a magyar élvonal eseményeit. Az elmúlt két-három évben, de leginkább az elmúlt fél szezon komoly javulást láttam! A világ arról szól, hogy először bele kell rakni a pénzt, ha valaki eredményt akar. Úgy látom, otthon egyre többen bele is rakják, és talán jó helyre is mennek a pénzek, nem félrecsúszkálnak… Van négy-öt olyan csapat, amelynek a játékára azt mondom, hogy na, ez igen! Szerintem komoly lehetőség előtt áll a közeljövőben a magyar labdarúgás.
– És milyen lehetőségek várnak Kovács Jánosra?
– A szezon végén lejár a szerződésem. Az idény elején a klubvezetők szóba hozták, hogy jó lenne tárgyalni a hosszabbításról, de mondtam, hogy várjunk még. Nagyon jól érzem magam, de furcsa kettősségben vagyok: amint mondtam, ez a legkomolyabb klub, de egyben a legalacsonyabb szinten szereplő csapat, amelyben eddig játszottam. Akármilyen jó volt ez az FA Kupa-sorozat idáig, és ki tudja, hol a vége, mégiscsak a liga a legfontosabb. Annál is inkább, hiszen csak egy csapat jut fel automatikusan. Nagyon remélem, hogy mi leszünk azok. Ettől teszem függővé a jövőmet. Mindenáron nem fogok csak azért eligazolni, hogy elmondhassam magamról, az angol harmadosztályban focizhatok, mert esetleg megint egy gyenge színvonalú, vidéki klubnál kötnék ki. Volt rá lehetőségem, de a legjobb az lenne, ha a Lutonnak tudnék lépegetni fölfelé. Huszonhét éves múltam, és remélem, most léptem be abba az öt évbe, ami a pályafutásom legsikeresebb időszak lesz, hiszen a belsővédők általában huszonöt- és harminckét-éves kor között tudnak legjobban helyt állni, de ez persze egészségfüggő is. Nagyon reménykedem, hogy a karrierem második fele pozitív lesz. Nem akarok előreszaladni az időben, hiszen bármikor jöhet formahanyatlás vagy sérülés, de remélem, van még néhány jó évem, akár itt, akár otthon.
