Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Kétszázötven élvonalbeli mérkőzésen van túl vezetőedzőként Prukner László. A most 51 éves szakember az 1987–1988-as évadban játékosként mutatkozhatott be a legmagasabb osztályban, 2004 augusztusában pedig először ült le a kispadra, illetve, aki őt ismeri, jól tudja: állt a pad mellé. Hat évadon keresztül irányította a kaposváriakat, ami csak azért jelent 179 meccset az első látásra egyértelműnek tűnő 180 helyett, mert a 2007–2008-as pontvadászat közben visszalépett a Sopron, így azt az összecsapást nem kellett lejátszani – írja a Rákóczi honlapja.
A szakember ezt követően a Ferencváros csapatához szerződött, ahol egy teljes bajnokságot, majd további öt találkozót vezényelt le. Egy rövid kihagyás után Zalaegerszeg következett a sorban, ahol 23 NB I-es mérkőzéssel gyarapodott a szám. A 2012–13-as évadban újra a Rákóczi vezetőedzőjeként tevékenykedik Prukner mester, és az őszi szezonban eddig 12 meccset játszott a társaság. Ha a számokat a múlt héten összeadtuk, pontosan 249 volt a végeredmény, vagyis vasárnap délután, a Videoton ellen következhetett a jubileum, amely nem a legjobban sikerült, hiszen a fehérváriak 2-0-ra győztek.
A Rangadó.hu érdeklődésére az FTC-vel bajnoki bronzérmet nyerő Prukner László elmondta, a Kaposvár korábban szinte minden évben szállított játékosokat az NB I-nek. Volt olyan, hogy egy évben nyolc ember távozott a kezdőből, ezért nem lehetett igazán nagy eredményt produkálni.
– Tisztában volt a jubileummal, vagy meglepetésként érte?
– Nem tartok nyilván ilyesmit, a helyi újságírók szóltak róla. Nem vagyok jó statisztikából, mert bár hosszútávon természetesen segíti a rálátást, de a futballban gyorsan változnak a dolgok. Ezért nem vagyok nagyon híve – magyarázta Prukner László. – Az eddig kétszázötven élvonalbeli mérkőzésért megdolgoztam, és megköszönöm, hogy megemlékeztek róla.
– Volt egyáltalán idejük örülni a diósgyőri bravúrgyőzelemnek? Hiszen azóta már két meccsük volt.
– Ezek csak pillanatnyi dolgok! A világ dicsősége, és minden pozitív, vagy negatív dolog csak addig tart, amíg nem jön a következő megpróbáltatás. Az adott pillanatba örültem, de mindez már a múlté. A Magyar Kupában egy figyelmetlenség következtében hátrányba kerültünk a meccs elején, és azután hiába támadtunk végig, nem volt meg bennünk átütőerő, és a több NB I-es játékossal teletűzdelt, rutinos ellenfél megérdemelten jutott tovább. A Videoton ellen ugyanolyan nyíltsisakos mérkőzést játszottunk, mint Diósgyőrben, és megítélésem szerint nem érdemeltünk vereséget.
– Mit mutatnak önnek a Rákóczi eddigi eredményei? Jó úton járnak?
– Amikor visszakerültem, igyekeztem átformálni az én gondolkodásmódom szerint a csapat játékát. Ez időigényes dolog más edzőknél, és az én esetemben is. Látok előrelépést a csapat játékban, de ezt még nem tudtuk állandósítani. Volt több jó teljesítményünk is, de csak akkor mondom, hogy előreléptünk, és hatékonyan látszik az ember munkája, ha ez folyamatosan eredménnyel párosul majd. Amíg csak esetiek a jó teljesítmények, addig komolyan el kell gondolkozni azon, hol és min kell változtatni az edzésmunkában, a játékoskeretben, vagy a csapatösszetételben. Például megtaláltuk-e azokat, akik jól tudnak együttjátszani egymással?!
– Hasonlítsa össze az első kaposvári időszakát a mostanival!
– Nem érdemes, bár nem teljesen különböző a történet. Az első időszakban tizenhét év után az én irányításommal jutottunk fel az első osztályba, és volt egyfajta folyamatosság. Én is folyamatosan fejlődtem, tanultam, tapasztaltabb lettem, érettebbé vált a gondolkodásom, és ezt folyamatosan tudtam a csapat javára is kamatoztatni. A Kaposvár szinte minden évben szállított játékosokat az NB I-nek. Volt olyan, hogy egy évben nyolc ember távozott a kezdőből, de tudtuk, ha ezt és ezt elviszik, kivel fogjuk pótolni. Ezért van az, hogy soha nem lehetett igazán nagy eredményt produkálni. Az elmúlt két évben jelentősen átalakult a keret, aki pedig maradt, az természetesen igazodott az előző edző gondolkodásmódjához, amely nem sokban hasonlít az enyhémhez, de hangsúlyozom, ez nem minősítés!
– Prukner László és Sisa Tibor… Két intelligens, visszafogott edző, két úriember, két tanár úr! Mégis jelentősen különböznek?!
– Máshogy gondolkodunk, mást helyezünk előtérbe, másképpen szervezzük a csapatjátékot, és másként vélekedünk arról is, hogyan lehet egy közösséget formálni.
(címlapkép: vidi.hu)
