NB I

A Pakssal idén is számolni kell

Az MVM Paks a Kecskemét elleni nyitányon bajnoki jó játékkal és 3-2-es sikerrel jelezte, hogy nem volt véletlen az előző szezonbeli remeklése.

Kapcsolódó cikkek

Vastaps kísérte az öltözőbe a paksi futballistákat a Kecskemét elleni bajnoki mérkőzés lefújását követően. Hosszú percekig éltette a játékosokat a közönség, ők pedig boldogan pacsiztak a drukkerekkel. Kijárt nekik az ünneplés, hiszen nagyszerű futballal rukkoltak elő, olyan meccset vívtak az alföldiekkel, amely bármelyik bajnokságban megállta volna a helyét. Volt minden, ami egy vérbeli meccs velejárója: öt gól, négy kapufa, látványos megmozdulások. Erre mondják: soha rosszabb nyitányt. A Paks átmentette tavalyi formáját, ez pedig biztató a folytatást illetően – írja a teol.hu.

A paksiak az első perctől kezdve megalkuvást nem ismerve futballoztak, mentek előre rendületlenül, egészen addig, amíg a játékvezető le nem fújta a rendkívül izgalmas és jó iramú összecsapást.

– Tudtuk, hogy a Kecskemét nyíltan vállalja a támadófocit, és bátran belemegy egy ki-ki meccsbe – mondta Kis Károly, a Paks vezetőedzője. – Ezúttal mi jöttünk ki jobban a csatából, aminek nagyon örülök, hiszen egy jó csapatot győztünk le. Tavaly is az volt az egyik erényünk, hogy végig bírtuk a meccsek iramát. Ezúttal is így volt. Egy tanulsága viszont mindenképpen volt a mérkőzésnek, mégpedig az, hogy nem szabad a hajráig halasztani a döntést, mert az örömből könnyen bánat lehet. Ez a meccs is bizonyította, hogy a lefújásig koncentrálni kell.

Nem kevés igazság volt Kis Károly szavaiban. A Paksnak legalább hat-hét komolyabb helyzete volt, ám azok a három gól kivételével kimaradtak, és ez majdnem megbosszulta magát, mert a Kecskemét a kilencvenedik percben szépített, a hosszabbítás pillanataiban pedig majdnem egyenlített is, Csernyánszki Norbert azonban a helyén volt. De nem csak ő! Ezen az estén mindegyik paksi a helyén volt. Közülük is kiemelkedett Sifter Tamás, Bartha László, Böde Dániel és Hrepka Ádám. Utóbbi első gólját is megszerezte.

– Örülök, hogy Ádám betalált, jól illeszkedett be a csapatba, de ezen az estén valamennyi játékosomat dicséret illeti. Mindenki nagyszerűen teljesített, büszke vagyok a játékosaimra – zárta szavait Kis Károly.

A Paks vasárnap Székesfehérváron, a Videoton ellen folytatja a bajnoki szereplést, de előtte még elutazik Norvégiába, az IL Tromsö elleni Európa Liga-selejtező visszavágójára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.