Magyar foci

Szalai Ádám az MLSZ alelnöke lett

Szalai Ádám MLSZ utántpótlásért felelős alelnök
Hegedüs Róbert / MTI
A felnőttválogatott pályaedzői posztját is megtartotta a többi feladata mellett.
Szalai Ádám MLSZ utántpótlásért felelős alelnök
Hegedüs Róbert / MTI
A felnőttválogatott pályaedzői posztját is megtartotta a többi feladata mellett.
A válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) harmadik, utánpótlásért felelős alelnökének a szervezet Telkiben tartott pénteki közgyűlésén.

A 74 mandátummal rendelkező küldöttből megjelent 64, akik egyhangúlag szavazták meg a 38 éves sportvezető új megbízatását. A 86-szoros válogatott Szalai célként azt jelölte meg, hogy minél több fiatal kapjon lehetőséget az NB I-ben, külföldi bajnokságban és a válogatottban.

Ahogy fogalmazott, pályafutása során már sokszor bebizonyította, nehéz nála elérni, hogy feladja a kitűzött céljait.

Eddig is volt rálátása az utánpótlásra

Szalai jelenleg a kiemelt állami futballakadémiákat felügyelő Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet (NSMI) módszertani igazgató-helyettese, vagyis van rálátása az utánpótlásra. Az NSMI volt az, amely a kiemelt akadémiákkal rendelkező klubokkal külön-külön megállapodást kötött, hogy be kell tartaniuk a magyarszabályt, ellenkező esetben elbukják a milliárdos nagyságrendű állami támogatást.

Pályázunk a Konferencia Liga-döntőre is

Szintén egyhangúlag választották meg az elnökség tiszteletbeli tagjának Nyilasi Tibort és Berzi Sándort. Csányi Sándor elnök az eseményt követő sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére elárulta, a szervezet leadta a jelentkezését a 2028-as és 2029-es Konferencia Liga döntőjének rendezésére, amivel a Puskás Arénának – a 2020-as európai Szuperkupa-döntő, a 2023-as Európa Liga-finálé és az idei Bajnokok Ligája-döntő után – teljessé válna a palettája a nemzetközi színtéren.

Olvasói sztorik