Komoly változás jöhet a labdarúgó NB I-ben, ugyanis csakfoci.hu úgy tudja, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nyitott lehet arra, hogy osztályozót játsszon az NB I utolsó előtti, valamint az NB II második helyezettje.
Májusban az MLSZ még elvetette az ötletet
Amikor az MLSZ májusban közgyűlést tartott, akkor az elnök, Csányi Sándor még arról beszélt, hogy egyelőre elvetették az osztályozó ötletét. Azzal érvelt, hogy nem lenne korrekt két ilyen csapatot egymás ellen pályára küldeni, hiszen teljesen más anyagi lehetőségekkel rendelkeznek, ráadásul az egyikben vannak külföldi játékosok, míg a másikban nincsenek.
Ez aránytalan küzdelem lenne, ezért egyelőre marad a két feljutó és két kieső
– mondta bő fél éve Csányi.
Egy meccsen dőlne el minden
Nem meglepő, hogy a másodosztályú klubok az osztályozó ellen lobbiztak, azonban a csakfoci.hu értesülései szerint a csatát az NB I-es klubok nyerik. Abban is az élvonalbeliek akarata érvényesül, hogy az osztályozó egy mérkőzésen dőlne el – az még nincs eldöntve, hogy sorsoláson útján derülne ki, melyik csapat pályáján lenne a meccs, vagy automatikusan a másodosztályú együtt játszhatna otthon, esetleg semleges helyszínre vinnék a találkozót.
