A Ferencváros az egymást követő harmadik mérkőzését is megnyerte az Európa Ligában, a Ludogorec elleni 3-1-es sikerrel pedig a harmadik, azaz nyolcaddöntőt érő helyén áll a ligaszakasz felénél. Az FTC elnöke, Kubatov Gábor a megszokott módon a meccset követően videóval jelentkezett, amiből kiderült, megkönnyezte ezt a győzelmet.
A végén, mikor énekelték, hogy Budapest zöld-fehér, akkor azért könnybe lábadt a szemem
– mondta az elérzékenyült klubelnök.
Aki aztán egyet aludva a mérkőzésre már a Magyar Labdarúgó Szövetségbe kötött bele, ugyanis ahogy korábban, úgy most is azt kifogásolta, hogy a szövetség részéről nem érkezett gratuláció a Ferencváros felé.
Az MLSZ-től származó gratulációk száma = 0
– áll a pénteki posztban.
A szövetség az X-oldalán írt a Ferencváros újabb győzelméről:
Továbbra is veretlen az @EuropaLeague alapszakaszában a @Fradi_HU. A magyar bajnok a csütörtöki játéknapon 3–1-re nyert a bolgár @Ludogorets1945 ellen, így négy mérkőzést követően 10 ponttal áll a 36 csapatos főtábla 3. helyén.
— MLSZ (@MLSZhivatalos) November 6, 2025
Egyébként nyáron, amikor szintén hiányolta az MLSZ-gratulációt, az is egy Ludogorec elleni győzelmet követően volt, akkor a Fradi a Bajnokok Ligája-selejtezőben harcolta ki a továbbjutást egy hazai 3-0-val. De az FTC-elnök szúrt már oda Marco Rossi kerethirdetése, a felcsúti Hornyák Zsolt kifakadása, és a szövetség, valamint a szurkolók közti vita miatt is az MLSZ-nek.

