Felkerült az MLSZ honlapjára a Fegyelmi Bizottsága (FEB) október 28-i ülésének jegyzőkönyve, amely arról árulkodik, hogy több súlyos büntetés is született. A legszokatlanabbat és legkeményebbet furcsa mód nem egy labdarúgó kapta valamelyik piros, vagy dupla sárga után, hanem a Puskás Akadémia sportigazgatója, Tóth Balázs, akit három soron következő felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésről tiltott el a szövetség.
Emlékezetes módon a hétvégén már a 6. percben emberhátrányba került a Puskás, ennek ellenére az MTK nem bírt a tíz emberrel játszó felcsútiakkal (1-1). Pedig a fiatalszabályos Markgráf Ákos VAR-ozást követő kiállítása után – ő egy meccses eltiltást kapott – akkora volt a káosz a hazai kispadon, hogy Hornyák Zsolt edző is kifakadt a meccs után. Szerinte a fiatalszabály érthetetlen, nem tiszta, a mindenáron betartatása miatt nem lehet „Egy edzőt olyan helyzetbe hozni, hogy meccs közben kell telefonálgatni a szövetségbe, ez nevetséges!”
Minden bizonnyal a kiállításon akadhatott ki Tóth Balázs is, aki a Csakfoci információja szerint a még a mérkőzés után is kritizálta a játékvezető és a VAR-szoba tevékenykedését, ami alighanem a meccs jegyzőkönyvbe is bekerült – ezért a súlyos büntetés.