Magyar foci

Fontos kérdésben állapodott meg a 12 élvonalbeli futballcsapat

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A tizenkét NB I-es csapat részvételével hétfőn délelőtt lezajlott egyeztetésen több témakör is megtárgyalásra került, amelyek az élvonalbeli csapatokat érintik. Ezek közül az egyik legjelentősebb a jövő évi versenykiírás volt, számolt be a Dvsc.hu portál.

A klubok egyhangúan kiállnak az előző évi döntésük mellett, mely szerint egy kieső és egy osztályozó csapat legyen az NB I-ben. Valamint egyöntetűen megállapodtak abban, hogy a jövőben erőteljesebben szeretnék az érdekeiket érvényesíteni

– olvasható.

A jelenlegi rendszer szerint az élvonal utolsó két helyezettje az idény végén kiesik, a másodosztály első két csapata pedig feljut. A tervek szerint csak a sereghajtó búcsúzna automatikusan, a 11. helyezett pedig az NB II másodikjával oda-visszavágós osztályozót játszana.

A megbeszélések a következő héten folytatódnak.

Kapcsolódó
„Egy edzőt olyan helyzetbe hoznak, hogy meccs közben kell telefonálgatni, ez nevetséges!” – Hornyák kiakadt, miután dilemmát okozott az MLSZ magyarszabálya
A korai kiállítás után kevés volt a magyar a pályán, és nem volt egyértelmű a szabály, ezért kellett kapkodva telefonálni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik