Három NB I-es klubot büntetett a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.
- A Ferencváros a Nyíregyháza elleni idegenbeli, a Diósgyőr pedig a Kazincbarcika elleni hazai mérkőzése után kapott pénzbüntetést és szektorbezárást (fél évre felfüggesztve) szurkolóinak megbotránkoztató és rasszista bekiabálásai miatt,
- míg a Debrecen a Nyíregyháza elleni meccset követően a megbotránkoztató és rasszista bekiabálások mellett pirotechnikai eszközök használata miatt fizethet bírságot, valamint a következő hazai bajnokin le is kell zárnia az egyik szektorát (a DVSC közleménye szerint még nem emelkedett jogerőre az ítélet, így a Fradi elleni meccset még nem érinti).
A fenti mérkőzések még korábbi fordulókban történtek. Az 5. forduló kapcsán a fegyelmi bizottság rasszista megnyilvánulások miatt eljárást indított a DVTK-val, a Honvéddal, a Nyíregyházával és a ZTE-vel, megbotránkoztató bekiabálások miatt a DVSC-vel, az Újpesttel és a Videotonnal szemben.
„Nagyon sajnálom a történteket, nem állt szándékomban sérülést okozni Szabó Alexnek. Azóta beszéltem Alexszel, elnézést kértem tőle is. Hál’ Istennek úgy tűnik, nem kell hosszabb időt kihagynia, megúszta a valóban csúnya belépőmet. Nem vagyok durva játékos, felnőttszinten még nem is voltam kiállítva, a túlzott akarás számlájára írom a szabálytalanságomat. Tanulnom kell és tanulok is az esetből, ilyen hőfokú meccsen is higgadtnak kell maradni” – nyilatkozta klubja honlapján.
Szabót hordágyon vitték le a pályáról, de a hírek szerint nem súlyos a sérülése, elképzelhető, hogy már a következő fordulóban pályára léphet.
Magyar Kupa-meccset követően a Haladás játékosát, Jancsó Andrást öt hétre eltiltották, mert megsértette a játékvezetőt.
