Magyar foci

A Puskás Akadémia és az ETO is kikapott a Konferencia Liga selejtezőjében

Pjunyik Jereván
Pjunyik Jereván
A Puskás Akadémia Cipruson, míg az ETO FC Győr Örményországban szenvedett egygólos vereséget a Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában.

A Puskás Akadémia már a hatodik percben hátrányba került, miután védője és kapusa is egymásra várt, helyettük Jaden Montnor az üres kapuba passzolt. Végig a ciprusiak maradt támadásban, a felcsútiaknak momentuma sem volt az első félidőben, pedig Németh András és Dárdai Palkó is kezdőként kapott lehetőséget – ugyanakkor beszédes, hogy a 2-0-ra elveszített első félidőt követően mindkettejüket lecserélte Hornyák Zsolt vezetőedző.

Térfélcsere után megélénkült a PAFC és kicsit kényelmesre vette a figurát az Arisz, először Mikael Soisalo szólójánál került érdemi helyzetbe a csapat, de Lamine Colley becserélése bizonyult telitalálatnak. A Németh helyére beálló csatár három perc leforgása alatt két gólt is lőtt, így kiegyenlítette a mérkőzést. Erre megrázta magát az Arisz, Edi Semedo előbb kapufát lőtt, majd a 87. percben már érvényes gólt is szerzett egy nagyon szép támadás végén.

Az ETO FC Győr is vereséggel kezdte a selejtezőt, a Pjunyik Jereván otthonában egy erősen véleményes tizenegyes miatt került hátrányba. Nagy erőt mozgósított a magyar együttes, hogy egyenlítsen, de kissé hanyag védekezése mellett a semmiből jött egy újabb örmény gól. Tovább nyomott az ETO, de végül nem győri játékos szépített, hanem Aleksandar Miljkovic bombázott a saját kapuja jobb felső sarkába. Ez sem volt elég azonban ahhoz, hogy elkerülje a vereséget a Győr.

A visszavágókra július 31-én kerül sor.

Eredmények – Konferencia Liga, selejtező, 2. forduló, első meccs

Pjunik Jereván (örmény) – ETO FC Győr 2-1 (1-0)
Gólszerző: Noubissi (22. – tizenegyesből), Kulikov (66.) illetve Miljkovic (78. – öngól)

Arisz Limasszol (ciprusi) – Puskás Akadémia 3-2 (2-0)
Gólszerző: Montnor (6.), Kvilitaia (16.), Semedo (87.) illetve Colley (78., 81.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik