Magyar foci

17 év légióskodás után tér haza a Kecskemét nyári nagy fogása

kecskemetite.hu
kecskemetite.hu

A Kecskemét labdarúgócsapata bejelentette Bolyki Andor szerződtetését.

A 30 éves csatár Egerben futballozott, de az Erfurt és a Halle utánpótlásában is megfordult, majd felnőttként olasz és német csapatokban játszott. Utoljára januárban váltott csapatot, akkor a Babelsberghez igazolt, melynek színeiben 12 mérkőzésen lépett pályára.

Őszintén mondhatom, hogy nagyon örülök, hogy itt lehetek. Izgatottan várom a hazai bemutatkozásomat, hiszen 17 éve futballozom Németországban, így gyakorlatilag csak ott ismernek. 13 évesen költöztem ki a szüleimmel, akik azt szerették volna, hogy megtanuljam a nyelvet, ott járjak iskolába, végül úgy alakult, hogy ott is maradtunk. Sok élménnyel gazdagodtam a pályán, de tele vagyok pozitív izgalommal és érzéssel most is, nagyon várom már, hogy bemutatkozhassak Kecskeméten

– idézi Bolykit a KTE.

A magyar és német állampolgársággal is rendelkező Bolyki Andor jobbára a német alsóbb osztályokban szerepelt, de 2022 és 2024 között 45 találkozón a 3. Ligában is lehetőséget kapott, ezeken 3 gól mellett kiosztott 4 gólpasszt is.

Kapcsolódó
NB II-es csapatból pótolta Pécsi Ármint a Felcsút
A Liverpoolba szerződött kapus helyére fiatal magyar játékos érkezik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik