Az Újpest FC bejelentette, hogy visszavonult Simon Krisztián, a klub 34 éves támadója.
Simon a lila-fehérek saját nevelése, végigjárta a ranglétrát, majd 2011-ben légiósnak állt és a Feyenoordban töltötte a tavaszi félszezont. Végül nem vásárolták ki szerződéséből a hollandok, így visszatért a negyedik kerületbe, mielőtt 2015 februárjában az 1860 München szerződtette 400 ezer euróért. Két és fél év után hazatért Németországból és harmadjára is az Újpest játékosa lett.
Számomra játékosként a profi labdarúgás véget ér, viszont teljesen nem engedem el a focit. Lehetőséget adott számomra az Újpest vezetősége, hogy a későbbiekben fiatal tehetségeinkkel foglalkozhassak, ami hatalmas esély számomra, ez a szerepkör teljesen megfelelő az én karakteremnek
– idézte a klub honlapja a jövőre vonatkozó terveit.
Simon összesen 295 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 45 gól és 36 gólpassz a mérlege. Pályafutása során tizennégy szezont húzott le, három Magyar Kupát nyert és egy bronzérmet nyert az Újpesttel, emellett háromszor a magyar válogatott mezét is viselhette.