Nestor El Maestro távozik a Debrecen labdarúgócsapatától. A klub közleménye szerint közös megegyezéssel történt az elválás, az utódját a jövő héten nevezik majd meg.
A DVSC még Srdjan Blagojeviccsel kezdte el a szezont, aki aztán augusztus végén Máté Csaba váltott. Neki azonban mindössze hat meccs jutott, ebből egyet sikerült megnyerni (a Békéscsaba ellen a kupában), a bajnokság ötször kapott ki a Loki.
Az érkezése után az ötödik legtöbb pontot szerezte a csapat a mezőnyben, az utolsó fordulóban, Fehérváron aratott 3-0-s győzelemmel pedig a bennmaradást is sikerült kiharcolni. Azt követően maga az edző is azt kommunikálta, hogy a bennmaradással automatikusan meghosszabbodott a szerződése.
El Maestro 21 meccsen dirigált, a csapat ezek közül hetet nyert meg négy döntetlen és tíz vereség mellett. A vezetőedzővel együtt a stábja, így Nikon El Maestro asszisztens edző, Bojan Stamatovic erőnléti tréner és Branko Katic kapusedző is távozik.

