Magyar foci

„Ilyen gólokat kapni kabaré” – mindkét fél kritikusan értékelte az örökrangadót

Hegedüs Róbert / MTI
Bognár István (balra) szigorú volt a csapatával szemben a nyilatkozatában.
Hegedüs Róbert / MTI
Bognár István (balra) szigorú volt a csapatával szemben a nyilatkozatában.

A címvédő és éllovas Ferencváros 3-2-re győzött az MTK Budapest vendégeként az NB I 29. fordulójában.

Az első félidőben még 3-0-ra vezetett a Fradi, a végén mégis Dibusz Dénes bravúrja kellett, hogy ne ússzon el két pont. Nem meglepő, hogy Robbie Keane, a zöld-fehérek vezetőedzője karcos megjegyzéssel illette az együttesét.

„Az első félidőben jó teljesítményt nyújtottunk, uraltuk a találkozót, s sikerült a pontrúgásainkat gólokra váltani. A második félidővel abszolút nem lehetek megelégedve, az elején túl sokszor adtuk oda az ellenfélnek a labdát. Ez nem történhet meg, hogy 3-0 után ilyen szituációba hozzuk magunkat! Az MTK nagyon jó csapat, jól tudják kontrollálni a meccset jól járatják a labdát” – mondta az ír szakember az M4 Sportnak, kiemelve, hogy mennyire fontos lesz hazai pályán legyőzni a Puskás Akadémiát.

Az MTK oldaláról Horváth Dávid vezetőedző engedett betekintést abba, hogy hazai oldalon voltak problémák a kezdőcsapat összeállításával, amit könyörtelenül ki is használt a címvédő.

„Nehéz higgadtan egy ilyen meccs után értékelni, de az első félidő nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, amihez hozzájárult, hogy ilyen védelemmel még edzésen sem állunk fel. A Fradi nem hagyott időt akklimatizálódni, de a félidőben sikerült átbeszélni a dolgokat.

A második félidőben megmutattuk, hogy milyen erős csapat vagyunk, reális sanszunk volt arra, hogy egy pontot szerezzünk. Megdolgoztunk azért, hogy legyen sanszunk a végén

– mondta a szakvezető.

Kritikus megjegyzés elhangzott a játékosoktól is, az FTC-ből a második gólt szerző Szalai Gábor jegyezte meg, hogy a Nyíregyházához hasonlóan, ahol végül 7-0-ra nyert a Ferencváros, további gólokat kellett volna rúgnia a csapatnak.

„Az első félidőben minden ült, amit gyakoroltunk, minden jól működött. A második játékrészben nem tudom, mi történt, nem szabad úgy kimenni, hogy ez sima mérkőzés, rúgni kell tovább a gólokat, mint a Nyíregyháza ellen tettük” – mondta a válogatott védő.

Az első játékrész kapcsán pedig az MTK oldaláról Bognár István tett megjegyzést csapata játékára.

Három pontrúgásból kaptunk gólt. Ilyen gólokat kapni kabaré szintű volt. Jó csapattal álltunk fel, a kezdőben volt két válogatott, két utánpótlás válogatott. Vannak sérültek, de nem hiszem, hogy Varju Beni hiányzott a csapatból. Ha hármat kap egy csapat, nem lehet meccset nyerni, de nagy dolog lett volna, ha egy pontot mégis itthon tartunk.

Az ötödik helyen álló MTK egymást követő ötödik bajnokiján nem tudott győzni, míg a Ferencváros három ponttal előzi meg a Puskás Akadémiát az élen. A következő fordulóban épp a felcsútiakkal játszik majd a címvédő.

Kapcsolódó
Hornyák Zsolt: Eljutottunk a döntőbe, dőljön el ott, hogy ki lesz az első
A Puskás Akadémia már ezerrel készül a Fradi elleni mérkőzésre.
Olvasói sztorik