Magyar foci

Szoboszlai: Akik azt kívánják, hogy ne legyünk ott a vébén, nem lesznek boldogok

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este 3-0-ra kapott ki Törökországtól, ezzel összesítésben 6-1-re veszítette el a Nemzetek Ligája osztályozóját.

A csapat kettős vereséggel, gyakorlatilag simán veszítette el a párharcot, így aztán érthető módon lógó orral érkeztek értékelni a találkozót. Nem volt ez máshogy a mix-zónában sem, ahol az újságírók villámkérdéseire feleltek a válogatott tagjai. Elsőként a félidőben becserélt Nikitscher Tamás bukkant fel, elég szűkszavúan értékelt. Elmondta, hogy nagyon sajnálják, hogy így alakult a meccs, a kihagyott helyzeteket sajnálta, de mint kiemelte,

a focit gólra játsszák.

Kisvártatva Dibusz Dénes került a kamerák és diktofonok kereszttüzébe, a szokásosnál frusztráltabbnak tűnő kapus már hosszabban elemezte a találkozót.

„Ott voltak a lehetőségeink, megszerezhettük volna a vezetést. Hasonló képe volt a találkozónak az első meccshez, azt leszámítva, hogy a törökök nem veszélyeztettek az elején. Az első félidőt mi uraltuk, de a gólt nem mi lőttük. Készültünnk arra, hogy ebből egy éles meccs legyen, az első félóra megmutatta, így is alakulhatott volna, de a nagyon fontos első gólt nem mi szereztük meg, utána pedig gyorsan jött a második is” – kezdte az elemzését a Fradi játékosa, majd kitért arra is, miért kapott villámgyorsan még egy gólt a válogatott.

A tizenegyes után az volt az érzésem, hogy ott elvesztettük a higgadtságot és szervezettséget, ami addig megvolt. Kicsit kétségbeesetten próbáltunk az eredmény után menni, ennek eredménye volt a második gól. Óriási üres területet hagytunk a kontrához. Gyakorlatilag itt eldőlt, ki fogja az A-divízióban folytatni. Szerettük volna a második félidőt úgy lehozni, hogy legalább ne veszítsünk, de nem sikerült betalálni.

Az újságírók kérdésére azt is elmondta Dibusz, hogy nem akartak túl nagy kockázatot vállalni, mert a török csapat annyira jól képzett és gyors, hogy könnyen ráfázhattak volna. Némi gondolkodás után annyit azért hozzáfűzött, hogy a második félidőben nem nagyon akadtak magyar helyzetek, így talán meg lehetett volna próbálni. „Nem helyeztünk rájuk elég nagy nyomást, hogy visszajöjjünk a meccsbe” – mondta szomorúan összegezve.

Varga Jennifer / 24.hu Dibusz Dénes megköszönte társaival a buzdítást. Balról jobbra: Tóth Alex, Csoboth Kevin, Kata Mihály, Dibusz és Szabó Levente.

Ezt követően szóba került az A és B divízió is. Erről Dibusz Dénes elmondta, nagy dolog, hogy két kiírásban is a világ legjobb csapataival találkozhattak, ráadásul csak az olaszok tudtak Budapesten nyerni, így nem is vallottak szégyent a legjobbak között.

„Sajnos most újra fel van adva a lecke, hogy a B divízióból újra fel kell jutni. Ez a két év mindenkinek emlékezetes marad, sok remek hangulatú, teltházas meccset játszhattunk. Sokszor szinte lehetetlen volt jegyhez jutni, ez számunkra is nagy élmény volt, hogy ennyire támogattak minket. Bízunk benne, hogy nem sokára visszatérünk” – zárta mondandóját Dibusz.

Zárásképp Szoboszlai Dominik érkezett, aki szintén a kihagyott helyzetekre hívta fel a figyelmet.

„Másfél éve az első helyzetünk a Barniról bepattant volna és nem mellé. Utána a Gazdinak a helyzete másfél éve szintén bemegy. Most nem ment be. Három helyzetünk volt, amiből körülbelül 3-0-ra vezethettünk volna, de úgy gondolom, a szerencséért tenni kell. Az elmúlt években megcsináltuk, tettünk érte, felénk fordult. Most kicsit össze kell kapnia magát a társaságnak, mindenkinek, saját magamat is beleértve és kitalálni nyárra egy olyan „bármit”, ami előrevisz minket és a vb-selejtezőkön segíteni fog” – mondta a csapatkapitány, arra utalva, hogy Varga Barnabás fejese elkerülte a kaput, Gazdag Dániel ziccerét pedig hárította Ugurcan Cakir.

A Liverpool középpályását kérdezték az újságírók a játékoskeretről, de nagyon határozottan elutasította, hogy véleményt formáljon. Leszögezte, hogy ez a szövetségi kapitány feladata, sőt kiemelte, hogy mindenkire szükség van, aki bármivel is hozzá tud járulni egy újabb világbajnoki szerepléshez. 

A törökök elleni két meccs kapcsán arról beszélt sokat, hogy vissza kell térni ahhoz, amiben a legjobb a válogatott, vagyis ahhoz, hogy minden párharcba, második labda megszerzésébe hatalmas energiát tesz mindenki.

Varga Jennifer / 24.hu Szoboszlai Dominik rengeteget melózott, hogy labdát szerezzen.

„Hogy ez mi, azt pontosan nem tudom megfogalmazni, de stabilitásra van szüksége a csapatnak, hogy mindenki tudja, mi a feladata, hogy küzdjünk minden labdáért és a párharcokból ne vesztesként jöjjünk ki. És akkor a szerencse is mellénk fog állni” – összegezte gondolatait.

Szoboszlai is kitért egyébként a Nemzetek Ligájának A divíziójára, sőt keményen üzent az ellendrukkereknek is.

„Két szezont játszottunk itt, most kiestünk a B-be, de szerintem azt sem gondolta bárki, hogy az első év után bennmaradunk.

Azok az emberek, akik azt kívánják, hogy B-ben szerepeljünk, most boldogok, de akkor nem lesznek azok, ha visszajutunk. Vagy akik azt kívánják, hogy ne legyünk ott a vébén, azok sem lesznek boldogok. Akik nem tudnak szurkolni, amikor vesztésre állunk, akkor se szurkoljanak, amikor nyerünk

– közölte szigorú arccal a középpályás.

A magyar válogatott legközelebb júniusban Svédországgal és Azerbajdzsánnal játszik felkészülési mérkőzést, majdszeptembertől november közepéig Írország, Örményország és Portugália ellen lejátssza vb-selejtezőit. Ebből az első helyezett automatikus résztvevő lesz, míg a második helyezett osztályozón vívhatja ki a világbajnoki szereplést.

Kapcsolódó
Marco Rossi: Összeestünk, nem reagáltunk jól
Nem fér bele, hogy kihasználatlanul maradnak a helyzetek.
Olvasói sztorik