A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtök este 1-0-ra győzött a Viktoria Plzen elleni Európa Liga-meccsen.
A csapatból az utolsó pillanatban kikerült a sérüléssel bajlódó Dibusz Dénes, de a helyettese, Varga Ádám is megsérült a bemelegítésnél, ezért az új szerzemény, Gróf Dávid állt a kapuban.
„Nem tudom, hogy melyik mozdulatnál sérült meg. Annyit láttam csak, hogy elindult az öltöző felé, és akkor szóltak, hogy készüljek. Nem vagyok már 20 éves gyerek, úgy érzem, hogy amit tudtam, kihoztam ebből a mérkőzésből” – mesélte a találkozó után a kezdőbe kerülő kapus az M4 Sportnak.
Gróf azt is elmesélte, hogyan került végül a Fradihoz, amelyben pillanatok alatt bemutatkozhatott a körülményeknek köszönhetően.
„Dibusz Dénes sérülése után hallottam először a lehetőségről. Amikor a családnak elmondtam, meglátták az arcomat, és azt mondták, hogy nincs miről gondolkodni
Az elmúlt 10 nap az egy őrület, először is szeretnék jobbulást kívánni Dibusz Dénesnek és Varga Ádámnak is. Úgy fogadtak, mintha egy régi jóbarát tért volna vissza, nagyon megkönnyítették a dolgomat.
Robbie Keane vezetőedző is elégedetten nyilatkozott a kapusáról, de nem lepődött meg azon, hogy stabil teljesítmény nyújtott.
„Gróf egy tapasztalt kapus, ezért is hoztuk. Nagyon jól teljesít nyomás alatt, az edzéseken is láttuk, milyen jó karakter, aki állandóan hallatja a hangját. Sosem ideális egy ilyen csere, de azt mondtam a srácoknak, hogy maradjanak nyugodtak, ez egy jó lehetőség. Ezért kell mindig készen állni, mert bármikor jöhet egy ilyen dolog, még akkor is, ha az ember nem is gondolja. Gróf szerencsére készen állt és jól sikerült kezelni a helyzetet” – értékelt az ír szakember.
Keane elmondta, hogy intenzív támadással akartak kezdeni, ami be is indította a szurkolókat, akiket elképesztőnek nevezett.
Leginkább annak örülök, milyen jól védekeztünk csapatszinten. Gyakorlatilag az utolsó pillanatig kontrolláltuk az ellenfelet. A második játékrészben talán hiányzott a sorainkból egy kis nyugalom. Túl gyorsan próbáltuk megjátszani az utolsó passzokat, igyekeztünk újra betalálni, de egyszerűen nyugodtabbnak kellett volna maradnunk. Az ellenfélnél végül bejöttek a magas emberek és elkezdtek rájuk ívelgetni, de ezt is jól kezeltük.
– mondta a vezetőedző, aki azt is kiemelte, hogy a bajnokságban is hasonló játékra lesz szükség, ahogyan a visszavágón is.
Keane arról is említést tett, hogy szerinte jól vezette a mérkőzést a bíró, de Varga Barnabásnak nem kellett volna sárga lapot adnia. Ezzel a lappal biztossá vált, hogy a csatár nem léphet pályára a visszavágón.
„Egyértelműen labda volt! Mostanában rám jár a rúd ezekkel a sárga lapokkal, igaz, kicsit vehemensebb is vagyok a kelleténél, de ez a mostani abszolút nem volt jogos. Nagyon fáj, hogy a következő mérkőzésen nem lehetek ott a csapattal” – közölte Varga.
A plzeni visszavágót egy hét múlva rendezik, a párharc továbbjutója a spanyol Athletic Bilbaóval vagy az olasz Lazióval találkozik a legjobb 16 között.
