Magyar foci

Robbie Keane: A játékosok értik azt a mentalitást, amit elvárok

Hegedüs Róbert / MTI
Hegedüs Róbert / MTI

Megtartotta sajtótájékoztatóját Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője Viktoria Plzen elleni Európa Liga-mérkőzés előtt.

A Fradi új edzője kiemelte az AZ Alkmaar ellen 4-3-ra megnyert alapszakaszos mérkőzést, mert szerinte eddig az sikerült a legjobban, abból lehet meríteni.

Az AZ elleni teljesítmény elég lehet holnap a győzelemhez. Az a teljesítmény az alap, amit a hollandok ellen nyújtottunk, akár a nemzetközi mérkőzésekről, akár a hazai bajnokikról beszélünk. A játékosok értik azt a mentalitást, amit elvárok, remélem, holnap is sikerül ezt megvalósítani

– mondta az újságíróknak.

Az NB I-ben egyelőre nem sikerült még nyernie a csapatával, két döntetlen és egy Puskás Akadémia elleni vereség a mérlege, de az ír szakember egyelőre nem érzi azt, hogy nagy nyomás nehezedne rá emiatt.

„Ilyen előfordul a futballban, ha egy új edző jön, új ötletekkel. Kielemeztük az elmúlt három bajnokit, mindhármat meg kellett volna nyernünk. Az AZ elleni meccsből lehet energiát meríteni a holnapi összecsapásra”– értékelt Keane.

Hegedüs Róbert / MTI Robbie Keane vezetõedzõ (j) és Ibrahim Cissé hátvéd a Ferencvárosi TC sajtótájékoztatóján.

Az ellenfélről szólva a szakember azt mondta, nagyon jó csapat, játékosaik szeretnek sokat futni, főleg labda nélkül, néha pedig szorosan embert védekeznek terület helyett. Taktikai szempontból elképzelhető, hogy változtat majd, de erről nem akart rszleteket elárulni érthető okok miatt.

Meglátjuk, a Plzen a szokásos taktikájával áll-e elő, de nekünk mindig készen kell állnunk az esetleges taktikai változtatásokra

– zárta mondandóját Keane.

A Ferencváros és a hatszoros cseh bajnok Viktoria Plzen a kieséses szakasz első fordulójában, a nyolcaddöntőbe jutásért találkozik egymással azok után, hogy az alapszakaszban előbbi együttes a 17., utóbbi a 16. helyen végzett. A Ferencváros-Plzen EL-találkozó csütörtökön 18.45 órakor kezdődik, a visszavágót egy héttel később rendezik Csehországban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik