Robbie Keane vezetőedző a kieséses szakasz első fordulójára három helyen változtatott a Ferencváros keretén a labdarúgó Európa Ligában.
A Fradi pénteki híre alapján a Fradi ezzel kihasználta a maximális cserelehetőséget, ugyanis az európai szövetség szabályzata alapján három módosításra volt lehetőség a csoportkör után. A téli átigazolási időszakban öten távoztak a klubtól, közülük a KTE-hez kölcsönadott Botka Endre és a Qarabaghoz igazolt Kady Borges volt kerettag, kettőjükön kívül még a sérült Habib Maiga került ki.
„Naby már nagyon közel van hozzá, hogy pályára lépjen és mérkőzésen is láthassuk őt. Bízunk a továbbjutásban, és abban, hogy ez esetben Naby a nemzetközi rutinjával a sorozat későbbi szakaszában segíteni tud a csapatnak. Aleksandar Cirkovic betegséggel küzd, így a szakmai stáb úgy döntött, hogy Kehinde kerüljön be a keretbe, aki a bajnoki meccseken többször bizonyította, hogy lehet rá számítani, és extra teljesítményre képes” – mondta Hajnal Tamás sportigazgató.
Ott van a keretben az a Dibusz Dénes is, aki a Frankfurt elleni EL-meccsen sérült meg, és azóta Varga Ádám védett helyette minden találkozón.
A Ferencváros az Európa Liga rájátszásában február 13-án 18.45-kor fogadja a Viktoria Plzent, a visszavágóra egy héttel később kerül sor Csehországban. A párharc győztese a 16 közé jut.