A 23 éves, balszélsőként bevethető Aleksandar Cirkovic a Ferencváros labdarúgócsapatánál folytatja. A játékos a Topolyától érkezik a magyar bajnokhoz.
Ahogy a fradi.hu-n olvasható, Cirkovic az osztrák Admira Wacker Mödlingben ismerkedett meg a labdarúgással, majd 2010-ben az Perchtoldsdorfhoz igazolt. Másfél évvel később a Vösendorf játékosa lett, 2012-ben pedig visszatért az Admira akadémiájára.
A mödlingi együttesben végig járta az utánpótlás-korosztályokat, játszott az U15-ös, az U16-os és az U18-as csapatban is. 2018-ban bemutatkozott az FC Admira II-ben, majd két évvel később, 2020-ban a felnőttek között is szerephez jutott. 2021 februárjában a több játéklehetőség reményében a szerb második ligában játszó Macva együttese vette kölcsön, itt fél évet töltött. Kölcsönből való visszatérése után a spanyol harmadosztályú Gimnástic de Tarragonához szerződött, majd fél év után visszatért Szerbiába, a Vozdovac igazolta le.
Hat hónappal később, 2022 augusztusában az orosz KS Szamarához igazolt, ahol egy szezon alatt 20 mérkőzésen 3 gólt szerzett. 2023 júliusában kölcsönben tért vissza Szerbiába, a Topolyához, és meggyőzte a szakmai stábot, így a féléves kölcsönszerződése után 2024 nyarán végleg szerződtette a Konferencia Liga főtábláján is szereplő együttes. A Topolyában összesen 68 mérkőzésen 21 gólt és 9 gólpasszt jegyzett.
2022. június 2-án bemutatkozott az U21-es szerb válogatottban is. Előbb 70 percet töltött a pályán a franciák korosztályos együttese ellen (2-0-s vereséget szenvedtek), valamint 45 percet kapott a Feröer-szigetek elleni 1-1-es döntetlennel zárult találkozón.
A Ferencváros már igazolt egy szélsőt a télen, a 24 éves Lenny Joseph a francia másodosztályból.