Valószínűleg elhagyja Debrecent a montenegrói válogatott hátvéd, Meldin Dreskovic.
A Nemzeti Sport beszámolója szerint már télen távozhat a klubtól, mert több országtól is érdeklődnek iránta. Ugyanakkor a DVSC sem próbált vele tárgyalni a nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról, ezért bizonyára mindenképp távozni fog. A kérdés az, mikor.
Dreskovic már a télen klubot válthat. Törökországból és máshonnan is vannak érdeklődések, valószínű, hogy nemcsak klubot, hanem országot is vált majd. Ha télen nem sikerül az átigazolás, akkor viszont nyáron szabadon igazolható játékosként távozhat, hiszen lejár a szerződése
– idézte az NSO a 26 éves hátvéd ügynökét, Filipovics Vladant.
Dreskovic 2022-ben Montenegróból érkezett a Lokihoz, amelyben azóta is alapembernek számít. A mostani szezonban tizenhat bajnokin és egy kupameccsen játszott, vagyis összesen két tétmérkőzésen nem lépett pályára ősszel. Az élvonbalban összesen 63 találkozón szerepelt, ezeken öt gólig jutott. Mivel a Debrecen kieső helyen zárta az őszi szezont, ráadásul idénybeli harmadik edzőjével dolgozik, nem meglepő, ha Nestor El Maestro igényei szerint szabnák át a keretet.