Magyar foci

Máté Csaba NB I-es kispadot kapott, ő a Debrecen új edzője

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Máté Csaba tölti be szeptember 1-től a Debrecen labdarúgócsapatának vezetőedzői posztját. A hét elején menesztett Srdjan Blagojevic helyét veszi át. A Loki egy-egy győzelemmel és döntetlennel, valamint két vereséggel kezdte a bajnoki szezont.

Máté Csaba játékosként többek között a Tatabánya és a belga KV Kortrijk együttesében is megfordult, edzői pályafutását Szekszárdon kezdte. 2008 és 2010 között pályaedzőként segítette Erwin Koeman szövetségi kapitány munkáját a nemzeti válogatottnál, majd a Haladásnál, illetve a Paksnál tevékenykedett, utóbbi csapatnál megbízott vezetőedzőként is, írja bemutatásában a dvsc.hu.

2012-től 2023-ig a Ferencváros stábjának tagja volt, amikor Sztanyiszlav Csercseszovot menesztették, akkor egy időre ő volt a megbízott vezetőedző. Tíz meccsen irányította a csapatot, amiből kilencet megnyert a Fradi, mindössze egy vereség csúszott csak be, miközben az FTC 39 gólt lőtt és csak tízet kapott. Máté Csabával Konferencia Liga-csoportkörbe jutott a Ferencváros.

A vezetőség azonban úgy döntött, külföldi szakember kell a csapat élére, így jött Dejan Stankovic. Kubatov Gábor klubelnök így kommentálta a döntést:

A Fradinak az kell, hogy egy komoly külföldi edzője legyen, akinek komoly ambíciói vannak. Nálunk mindig az volt, hogy a lehetőségeinknél eggyel magasabb polcon lévő edzővel dolgoztunk. Máté Csaba pont az az edző volt, aki illett a csapathoz, de minket mindig az húzott felfelé, hogy olyan edzőnk volt, aki magasabban volt jegyezve, mint a csapat.

Stankovic aztán a szezon vége előtt elfogadta a Szpartak Moszkva ajánlatát, így már az utolsó bajnokin sem ő ült a kispadin. Jelenleg a nyáron kinevezett Pascal Jansen irányítja az FTC-t.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik