Magyar foci

Révész Attila nem a levegőbe beszélt, a tartalékokhoz száműzte egyik játékosát

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Nem a klub fog bukni, hanem a játékos, ez pedig már a közeljövőben megtörténik

közölte Révész Attila, a Kisvárda ideiglenesen megbízott vezetőedzője az Ajka elleni vereséget követően.

A klubigazgató arról beszélt az NB II-es bajnoki után, hogy egyes játékosok nem tesznek meg mindent a sikeres szereplés érdekében, sőt adott esetben edzőt is buktatnak önös érdekeik védelmében. Ugyan neveket nem említett, egy elejtett félmondat alapján ki lehetett találni, hogy a félidőben lecserélt Bernardo Matic és Driton Camaj lehet bajban. A Kisvárda szerdai bejelentése alapján előbbi a tartalékokhoz került és szabadon távozhat, ha ajánlatot kap. Camajról azonban nem írt semmit a klub, ezért alighanem rá nem vár büntetés.

Matic az NB I-ben 12 mérkőzésen egy-egy gólig és gólpasszig jutott, a mostani szezonban a másodosztályban mind az öt mérkőzésen a kezdőtizenegyben kapott helyet, de négyszer is lecserélték.

Kapcsolódó
„Ezt a szemléletet irtani kell” – több játékos is büntetésre számíthat Kisvárdán
Révész Attila leszögezte, hogy nem a klub fog bukni, hanem az alibiző játékosok.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik