Magyar foci

A Fradi elvégezte a házi feladatot, hogy Európa Ligába jusson

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Pascal Jansen, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttese maximálisan felkészült a Borac Banja Luka elleni Európa Liga párharcra.

A csütörtöki mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a holland szakember kifejtette, hogy alaposan felkészültek a bosnyák együttes játékából, ezért készen állnak a mérkőzésre.

A házi feladatot elvégeztük, a csapatom pedig mindent meg fog tenni, hogy minél jobb eredményt érjen el azért, hogy kedvező helyzetből várja a visszavágót

– jelentette ki a szakember, aki újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, ez a találkozó nem az ő karrierje szempontjából, hanem a Ferencvárosnak fontos.

A játékosok közül Mohammed Abu Fani vett részt a sajtótájékoztatón, aki megerősítette, a szakmai stáb kellően felkészítette a csapatot, és bíznak benne, hogy a szurkolók segítségével sikerrel veszik majd az akadályt. A középpályás hangsúlyozta, hogy az új vezetőedző bizalmát élvezi a csapat, ezért nekik csak követniük kell a főnököt.

A Groupama Arénában csütörtökön 21 órakor kezdődő találkozó játékvezetője a skót Nicholas Walsh lesz, a visszavágót egy héttel később rendezik. A párharc vesztese a Konferencia Liga csoportkörébe kerül.

Olvasói sztorik